Ezer kilométer cowboy-nyeregben
2004. október 14. 13:02
A `Western Trail Ride` elnevezésű vállalkozással a résztvevők arra emlékeznek, hogy a XIX. század második felében szarvasmarhák millióit terelték Texasból északra.
Húsz kocsi és több mint 150 lovas halad észak felé. Egy órája kelt fel a nap. A texasi Seymour mellett húzódó keskeny úton lovak nyerítnek, lovasok káromkodnak, lószerszámok nyikorognak, keleti irányból hűvös szél támad, a magasban ölyvek keringenek. Vadnyugati filmet forgatnak?
A vállalkozás szervezői, Bandera texasi város lakosainak egy lelkes csoportja, percnyi pontossággal eltervezte a történelmi menetelést. Nem terelnek ugyan szarvasmarhákat, de hat és fél hét leforgása alatt 1040 kilométeres utat kell megtenniük. Folyókon és autópályák alatt kelnek át, autóutakat kereszteznek, falvakon és városokon, országutakon és mezőkön mennek keresztül. Néhány cowboy mindig a menet előtt és után halad, hogy biztosítsák a közlekedést. A menet szeptember 6-án indult Banderából és a tervek szerint október 23-án érkezik meg a Kansas állambeli Dodge Citybe. A texasi településeket elhagyva átkelnek a Vörös folyón, majd Oklahomában mennek tovább. Naponta 15-40 kilométert tesznek meg. A lakott településeken fogadásokat, evészetet-ivászatot, parádékat és táncmulatságokat rendeznek a modern cowboyok tiszteletére. Éjszakánként falvak terein, ranchokon, vagy rodeó-arénákban pihennek meg. Van velük konyha- és szerszámkocsi, lakókocsi, sátor, sőt még több hordozható toalett is. Utóközben érdeklődők csatlakozhatnak hozzájuk lóháton vagy akár lovas kocsin is és napi részvételi díj fejében egy ideig velük tarthatnak.
A vállalkozás közhasznú célt szolgál: pénzt gyűjtenek, amelyből az út mentén történelmi emléktáblákat helyeznek el. Október 23-án, a kansasi Dodge Citybe érkezés napján hatalmas party lesz a város rodeó-arénájában. Az egész Trail "főnöke" egyébként egy hölgy: a 65 éves, texasi Suzy Heywood, akinek nagyapja még cowboyként terelgette a marhákat az igazi Western Trailen.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.