2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

 
Keresett szó   
Címke szerint
Dátum és között
Keresési feltételek:
Címke: Múlt-kor magazin 2020/­ősz
14 találat
[1]

Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában

[2020.07.17. 16:53] Történelmi Magazin

Iuvenalis, az I–II. században élő római költő egyik szatírájában döbbenten számol be egy, az előkelő római hölgyek öltözőszobáiban mindennapos jelenetről, mikor is egy jómódú asszony barátnői társaságában korbácsolja meg a frizurája elkészítésével megbízott rabszolgáját. A büntetést a szolgálólány a vérlázító hanyagsága miatt kapta: a sütővassal begöndörített tincsek a gazda elvárásai ellenére nem lettek egyforma hosszúak. Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy óriási különbség van a mai és a kétezer évvel ezelőtti szépségápolási technikák között, ez a kis epizód is bizonyítékul szolgál a módszerek és az eszközök hasonlóságára. Az ókori Rómában a lányok és asszonyok legalább annyira odafigyeltek arra, hogy csodás hajkoronával, ápolt bőrrel és feltűnő ékszerekkel csábítsák el a férfiakat, mint a mai – a testi fenyítéstől szerencsére már eltekintő – hölgyek. Míg azonban manapság a filmsztárok, énekesek és modellek határozzák meg a trendeket, a császárkori Rómában az uralkodók feleségei voltak a divatdiktátorok. 

[2]

Hét halálos divattrend

[2020.07.17. 11:36] Történelmi Magazin

„A szépségért meg kell szenvedni!” – tartja a mondás, amelyhez azonban elfelejtik hozzátenni, hogy az embereknek, akik ősidők óta próbálnak lépést tartani az éppen aktuális trendekkel, nemegyszer az életükbe került a divat követése.

[3]

Galgamácsa királyi vadászkastélya

[2020.07.17. 11:34] Történelmi Magazin

A Gödöllői-dombság vadban gazdag ecskendi erdőjének sűrűjében, Kálló és Galgamácsa között, de inkább utóbbihoz közel egykor kápolnára emlékeztető királyi vadászkastély rejtőzött. Az épület, mint egy erdei tündérház a semmiből emelkedett a sűrűben, majd amilyen gyorsan elkészült, olyan hamar le is pusztult. Története mesébe illő, látomásszerű lehetett volna, ám a falakat az „erdő boszorkányának” átka sújtotta, és egy rossz igézet szállta meg.

[4]

Divat a második világháborútól a rendszerváltásig

[2020.07.17. 11:31] Történelmi Magazin

A magyarországi városi öltözködés története az 1945 utáni évtizedekben öt nagyobb periódusra osztható. Eleinte apró módosulásokkal, de lényegében a két háború közötti időszak viseletkultúrája folytatódott. Az ötvenes évek első fele ezzel ellentétben a kényszerű uniformalizálódás, a nemzetközi elszigetelődés, a ruha- és anyaghiány jegyében telt. 1956/57 fordulójától a hatvanas évek végéig lassú változás kezdődött: ismét általánossá és természetessé vált a divat követése, az ellátás is fokozatosan javult. A nyolcvanas évtized közepéig tartó újabb szakaszt az egyszerűsödés, egyúttal a divattrendek naprakész követése jellemezte, ekkor már csak egyes termékek és a kurrens cikkek hol átmeneti, hol tartósabb hiánya fordult elő. A rendszer alkonya pedig elhozta a stílusok gyors követését és keveredését, valamint a (tömeg)fogyasztás felértékelődését és általánossá válását.

[5]

Aki elhozta Párizst Budapestre

[2020.07.17. 11:29] Történelmi Magazin

A Holzer-cég neve évtizedeken keresztül fogalom volt mind az előkelő, mind a középosztálybeli hölgyek számára. Tulajdonosai ugyanis generációkon át jó gazdasági érzékkel vezették és fejlesztették üzletüket, mindig szem előtt tartva a divatipar változásait, kihívásait. Az exkluzív szalonokkal szemben aktív reklámtevékenységet folytattak, és jelentős szerepet játszottak abban, hogy a Duna-parti korzó közönsége a sétálgató hölgyek láttán egy időre a Champs-Élysées-n érezhette magát. 

[6]

A Mona Lisa titokzatos elrablása 

[2020.07.17. 11:26] Történelmi Magazin

Manapság már rendkívüli biztonsági intézkedésekkel óvják a Louvre-ban Leonardo da Vinci legismertebb alkotását, a Mona Lisát. Erre a párizsi múzeumnak minden oka megvan, hiszen 1911-ben a festményt egész egyszerű módszerekkel lopták el. De vajon ki tervelte ki ezt a briliánsnak tűnő bűntényt, és hogyan sikerült elemelni a világhírű műalkotást?

[7]

Titokzatos óriáshordók Pest-Budán

[2020.07.17. 11:19] Történelmi Magazin

Gombos Zoltán kertészmérnök 1965 nyarán elindult a tabáni Váralja utcán Bajusz Gyula bácsival, a földmunkagép-kezelők művezetőjével, hogy szemügyre vegyék a másnap eltolandó föld- és romrétegeket. Megpillantottak valami fura, csálé fedlapot. Alatta feneketlen üreg volt. Egyikük sem mert lemenni. Pár nap múltán barlangászok egy tizenkét méteres létrával ereszkedtek le a legalább 30 méteres pincébe, amely tele volt földdel és törmelékkel, a legalján pedig megláttak egy irdatlan nagy, teljesen ép vörösmárvány hordót.

[8]

A darázsderék tündöklése és bukása

[2020.07.17. 11:16] Történelmi Magazin

A ruha az egyéniség lakóhelye, írja Balzac Az elegáns élet fiziológiája című elmélkedésében. De vajon egyéniséget fejez-e ki a divatkövető magatartás? Mit tekinthetünk egyáltalán divatnak, ugyanakkor része lehet-e annak egy olyan ruhanemű, amely rejtve volt a kíváncsi tekintetek elől, vagy legalábbis csak a legbeavatottabbak láthatták viselőjén? 

[9]

Rubens fejedelmi falvédői

[2020.07.17. 11:04] Történelmi Magazin

Peter Paul Rubensnek, a XVII. századi Európa egyik legsokoldalúbb és legkeresettebb festőjének nem voltak művészek a felmenői között. Nagyapja és nagybátyja viszont kárpitkereskedő volt, így alapos ismeretekkel rendelkezett a kor luxusának számító műremekek készítéséről. Gazdag festői életműve mellett némileg háttérbe szorultak gobelinjei, pedig Rubens alapvető újítást hozott a kárpitok tervezésének és kivitelezésének folyamatába.

[10]

A tetoválás aranykorszakai

[2020.07.17. 11:01] Történelmi Magazin

Miért tetoválnak az emberek? Azért, mert így szebbnek, védettebbnek gondolják magukat, és persze közölni is akarnak vele valamit. A tetoválás mint a személyi művészet, a testművészet egyik szokása, ősi, egyetemes jelenség, amely a természetes testet kulturális testté alakítja. Szinte minden korban és minden népnél megfigyelhető. Elterjedése és gyakorlata hullámzást mutat. A világos bőrű népeknél a pont- és varrásos tetoválás, a sötét bőrűeknél a hegtetoválás a jellemző. Visszafogottabb, mert nem örökletes beavatkozás, de rokon formája a testfestés (egyes helyeken hennázás).

[11]

Jezsuita, szabadkőműves, titkos ügynök egy személyben

[2020.07.17. 11:00] Történelmi Magazin

Nagy Töhötöm 1946-ban fényképsorozatot állított össze saját arcképeiből, amelynek az Álarcok mögött címet adta. A fotókon álruhákban látható: az egyiken mint „sofőr a Csonka Gépgyárban”, a másikon mint „erdélyi középiskolai tanár” szerepel, a harmadikon „finn egyetemi tanár”, majd „deportálásból hazatérő zsidó kereskedő”, „hajófűtő a Fekete-tengeren” és „vatikáni diplomata”. A sorozat utolsó darabján azonban „rendesen és normálisan” – álruha nélkül – jezsuitaként látjuk. A képek híven tükrözik jellemét: kalandvágyról és kockázatvállalásról, alkalmazkodóképességről és tettrekészségről, ambícióról és intelligenciáról árulkodnak. Ezek voltak Nagy Töhötöm fordulatokban és hajtűkanyarokban gazdag életének állandó elemei.

[12]

Titkos kommunista kényszermunkatábor Recsken

[2020.07.17. 10:57] Történelmi Magazin

Recsk község hosszú időn keresztül leginkább az ércbányájáról volt híres, de ezen túl kevesen tudtak többet a Mátra szívében fekvő faluról. Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 19-én még az Államvédelmi Hatóság vezetői sem feltétlenül gondolhatták, hogy a település neve egyszer majd az általuk képviselt rendszer, a kommunista diktatúra embertelenségének jelképe lesz.

[13]

Képek a szocialista korszak filmjeiből

[2020.07.17. 10:54] Történelmi Magazin

A szocialista rendszerben a meztelenség és a szexualitás nem tartozott a teljesen tiltott témák közé, ennek ábrázolása az évtizedek alatt lassan, de biztosan tágította a hatalom által húzott határokat. Egyre több a ruhátlan test, egyre merészebbek a szeretkezést mutató jelenetek, s a hetvenes évek végétől, a nyolcvanas évek elejétől már olyat is megtehetnek az alkotók, amiről korábban legfeljebb álmodoztak: a szeretkezés nyíltabb, naturalista megjelenítését. Mire használták a meztelenség és a testi együttlét ábrázolását az alkotások? Sok esetben ezen keresztül fogalmaztak meg társadalom- és rendszerkritikát. A szexualitás témája a hetvenes évek végétől különösen alkalmas volt az illúziómentes, kiábrándult életérzés és a kiüresedett kapcsolatok kifejezésére.

[14]

Rotschild Klára, a stílus vörös királynője

[2020.07.17. 10:30] Történelmi Magazin

A gazdag bankárcsaládnak csak névrokona volt. A legenda szerint a pénzember, Philippe de Rotschild az 1960-as években Budapesten járva ellátogatott a szalonjába, és bemutatkozás után megkérdezte az akkor már a nemzetközileg is híres intézmény vezetőjét: „Asszonyom, önben melyik Rotschild-ág leszármazottját tisztelhetem?” A válasz rövid volt: „Tekintsen csupán a divat királynőjének!”

Bezár