Balsorsú jelöltek Miskolcról és Pinnyéről
2010. február 3. 11:06 Kovács Olivér
Öt védett, vagy éppen védtelen, de mindenképpen megmentésre váró épített emlék: a február 6-i bál közönsége nem lesz könnyű helyzetben, hogy melyiknek dobjon mentőövet. Egy miskolci faportál és egy korábban ellopott pinnyei Madonna szobor is a bálozók jóindulatára vár - írja a műemlékem.hu.
Korábban
Öt jelöltet javasolt a zsűri a báli közönség előtt való megmérettetésre. Az abaújvári templom freskója mellett már ismertettük a kőszegi kápolna, valamint a dobri présház szomorú történetét is.
Következzen most a miskolci jelölt, a Széchenyi utca 82. alatti Sajó Cipőbolt. Az épület építtetője Wahl Józsefné, született Cziner Jolán Johanna, építési engedélyét 1899. május 5-én kapta meg. A felvett jegyzőkönyv szerint az új építésű földszintes épület két műhelyt, egy raktárt, egy előszobát, három lakószobát, egy konyhát és egy éléskamrát tartalmazott az utcafrontot elfoglaló üzlethelyiségen kívül. Az épületet a miskolci zsidóság által gyakran foglalkoztatott Korach Miksa műépítész tervezte és építette.
Benne az építtetők szándéka szerint az 1875-ben alapított Wahl Testvérek bútorkereskedése üzemelt volna, ám még talán az építés évében eladták azt. A vásárló Stamberger Bernát könyvkereskedő és nyomdász, kinek nyomdája és kötészete részben az épület pincéjében üzemelt, itt állították elő a többi között a Borsod-Miskolczi Hírlapot is. A Stamberger-féle nyomda és könyvkereskedés a második világháborúig működött az épületben, 1945 után – ismeretlen időpontban – a Sajó Cipőbolt költözött falai közé, mely a legutóbbi időkig itt üzemelt. A hazai portálépítészet kiemelkedő mívességű alkotása mára rendkívül leromlott állapotot mutat.
Nincs jobb helyzetben a pinnyei jelölt sem: a szobor, amely annyira balsorsú, hogy még a műemlékké nyilvánítása is meghiúsult. A szobrot 1918-ban állíttatták a Sopron közelében fekvő Pinnye község határában egy dűlőút mentén. Kovácsoltvas kerítéssel körbevett 2,5x2,5 méteres területen egy négyzet alaprajzú talapzaton, kőoszlop tetején áll a Madonna, karján a kis Jézussal, fején koronával. A teljes szobor magassága csaknem 6 méter.
2004-ben külső kezdeményezésre megindult műemléki védése, de ez nem fejeződhetett be, mert az év őszén a szobor – feltehetőleg bűncselekmény következtében – eltűnt a helyéről. A rendőrségi nyomozás eredményeképpen a műalkotás egy kőrestaurátor műhelyébe került, jelenleg is ott található; szétszedve, darabokban várja sorsa jobbra fordulását. Állapota kielégítő, kisebb tisztítás és konzerválás után felállítható.
A teljes cikk és további fotók a balsorsú jelöltekről a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap