Balsorsú jelöltek Kőszegről és Dobriból
2010. február 2. 12:18 Kovács Olivér
Öt jelölt mérettetik meg a nagyközönség előtt február 6-án, a Balsorsú Műemlékek Bálján: egy kőszegi kápolna és egy dobri présház mutatkozik be a műemlékem.hu magazinjában.
Korábban
Öt jelentkezőt javasolt a báli közönség előtti megmérettetésre az előzetes szakmai zsűri. Az abaújvári templom 15. századi elejéről származó, Szent Bertalant ábrázoló freskója mellett mások is pályáznak a felújításra.
Kőszegen egy kápolna várja a megújulást. A Gyöngyös utca 2. alatt álló épület a domonkos nővérek zárdájának, iskolájának kertjében áll. Már két évvel ezelőtt is jelölték a bálozók előtt – akkor sikertelenül. Tavaly a Nemzeti Kulturális Alap gyorssegélyének hála elvégezték a tetőcserét és a szerkezeti megerősítéseket. Hátra van még a homlokzat megújítása és a környezet rendezése, a remélt, egymillió forint körüli összegből ezt végeznék el a tulajdonosok. A rend egyébként alig egy évtizede kapta vissza az épületegyüttest, így a kápolnát is, nagyon rossz állapotban.
Egy présház is pályázik a bálozók jóindulatára. A Dobriban, a Benehegyi dűlőn álló népi műemlék helyreállítása 2006-ban ugyan központi támogatásból elkezdődött, azonban abbamaradt a munka. Így a tetőszerkezetet megjavították ugyan, azonban a lefedésre már nem kerülhetett sor. A présház tehát ázik, szerkezete egyre romlik. Az idős tulajdonosok nem képesek előteremteni a népi műemlék megmentéséhez szükséges százezreket, ezért utolsó reményként fordulnak a bálozókhoz.
A bálra a belépőjegyek a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál kaphatók. További részletek
Képek a két megmentésre váró műemlékről és egy kísértettemplom freskójának panasza a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap