2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből
E-folyóirat | A Múlt-kor negyedévente megjelenő, tematikus online folyóirata.

Japán és a II. világháború 16. évfolyam 1. szám | Korábbi számok

A pokol kakofóniája – japán katonák százai eshettek áldozatul a világ legnagyobb krokodiltámadásának

1945 elején Burmában feszült egymásnak a brit és a japán hadsereg. Egy, a főseregtől elszakított japán zászlóalj a megadás helyett inkább egy mocsáron átkelve igyekezett megkerülni a brit vonalakat. A mocsárban élő krokodilok azonban ugyancsak félelmetes ellenségnek bizonyultak.

 

Élve is temettek el embereket a nankingi mészárlás során

„Mindenféle borzalmas jelenetnek voltam szemtanúja. (…) Néhány 'ügyes' katonának sikerült elérni, hogy a lefejezett áldozat fejét egy vékony bőrréteg a mellkasán tartsa, és ennek súlya húzza le a testet a gödörbe”.

 

Kísérlet egy nemzet eltörlésére: Korea a japán megszállás alatt

1945-ben, a japán megszállás vége óta sem talált békére Korea népe. Az 1910-ben kezdődött rémálom alatt gyakorlatilag minden szinten hadat viselt a Japán Birodalom a koreai néppel és kultúrával szemben.

 

Ritka kamikaze motorcsónakot találtak Japán partjai mentén

Egy búvár Japán középső részénél egy propeller és egy robbanóanyaggal teli tartály maradványait fedezte fel. A területen a II. világháború idején haditengerészeti állomás üzemelt, ahol kamikaze motorcsónakok állomásoztak.

A II. világháborús japán katona, aki csak 1974-ben tette le a fegyvert: így élt Onoda Hiroo

A kapituláció ellenére számos elszigetelt japán katona folytatta a harcot. A leghíresebb közülük Onoda Hiroo, aki egészen 1974-ig vívta a világháborút.

Soha nem látott videofelvételen a japánok által egy vesztes csata után kivégzett koreai szexrabszolgák

Mindeddig sohasem látott, 19 másodperces mozgóképet tett közzé a koreai televízió. A felvételen koreai „kényelmi hölgyek” holttestei láthatók.

Új taktikával védekeztek a japánok Ivo Dzsimán, ami hatalmas vérfürdőt eredményezett

Az Ivo Dzsimáért folytatott küzdelem a második világháború csendes-óceáni hadszínterének egyik legvéresebb ütközete volt.

Színezett fotók mutatják be a Pearl Harbor-i támadás pusztítását és bevetésre induló japánokat

„Mászd meg Niitaka-hegyét”– adta ki a parancsot 1941. december 7-én éjfél után Jamamoto admirális a hat japán anyahajónak.

Megrázó képek II. világháborús japán táborokban raboskodó brit hadifoglyokról

Japán kapitulációját követően a szövetségesek teljesen lesoványodott brit hadifoglyok tömegeit találták a japán táborokban.

 

A fekete hó éjszakája – Tokió bombázása pusztítóbb volt bármelyik atomtámadásnál

A második világáhborúban már a nukleáris fegyverek bevetését megelőzően is rendszeresek voltak a Japán elleni bombázások. A világháború legpusztítóbb támadására 1945 márciusában került sor, amikor az amerikai bombázók gyújtóbombái a földdel tették egyenlővé Tokió jelentős részét.

 

„Nem embernek való hely” – brutális sors várt a japánok által elhurcolt szexrabszolgákra

A japán hadsereg az 1930-as, illetve 1940-es években több tízezer, más becslések szerint több százezer kínai és koreai nőt kényszerített prostitúcióra a kényelmi központoknak nevezett katonai bordélyokban. A háború végére a „kényelmi hölgyek” közel 90 százaléka életét vesztette az embertelen körülmények között.

Bezár