2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből
E-folyóirat | A Múlt-kor negyedévente megjelenő, tematikus online folyóirata.

Az elsüllyeszthetetlen 15. évfolyam 1. szám | Korábbi számok

Kísérteties képek a tenger mélyén fekvő Titanic fedélzetéről

A két darabra tört, 3821 méter mélyen fekvő, a roncsait tekintve háromszor öt kilométeres körzetben szétszóródott Titanichoz számos alkalommal merültek le a szakemberek, Ballard 2004-es merülése során készültek a most következő, ikonikus felvételek, amelyeket a vintag.es gyűjtött össze.

 

Hét híres személy, aki lemaradt a Titanic végzetes útjáról

A korszak híres és gazdag személyiségei, akik valamiért az utolsó pillanatban mondták le a tragikus végkimenetelű luxusutazást. 

 

Csak a tehetősebbnek tűnő utasok tetemeit szállították haza a Titanicról

A táviratokból kiderült, hogy csak az első- és másodosztályra jegyet váltott áldozatok tetemeit balzsamozták be és szállították haza.

 

Újra kutatók merülnek le a Titanic roncsaihoz

Az OceanGate Expeditions bejelentette, a majdnem két hónapos expedíció 2018 májusában indul majd Új-Fundlandról.

20 éven belül teljesen eltűnhet a Titanic

Tizenöt-húsz éven belül szinte teljesen eltűnhet a több mint száz éve elsüllyedt Titanic 3800 méter mélyen fekvő roncsai.

Évtizedekkel a halála után kapta meg az őt megillető sírkövet a Titanic egyik hőse

Csaknem 75 évvel halála után kapott sírkövet sírjára egy matróz, aki többek életét is megmentette a Titanic elsüllyedésekor.

Lélegzetelállító videón a Titanic süllyedése

Egy valósidejű animációnak köszönhetően most újraélheti a Titanic katasztrófájának pillanatait.

68 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a Titanic stewardessének bundája

A BBC News beszámolója szerint a bunda árát eredetileg harmad ennyire értékelték a szakértők.

Épül a Titanic életnagyságú másolata

A kínai Csicsiang folyó mentére tervezett üdülőhely és élménypark egyik látványosságának szánják a replikát.

 

Ritka képek a Titanic túlélőiről

„Az emberek, akik az első mentőcsónakban ültek, annyira át voltak fagyva, hogy tehetetlen állapotban emeltük őket a fedélzetre a fedélzetmester székének segítségével. Néhányuknak kávét, másoknak konyakot, átmelegítő masszázst adtunk" - nyilatkozta Lengyel Árpád, a Carpathia orvosa a Titanic túlélőiről.

 

Mégsem jéghegy okozta a Titanic vesztét?

Új elmélettel állt elő egy Titanic-szakértő újságíró a hatalmas óceánjáró elsüllyedésével kapcsolatban. Senan Molony nemrég nyilvánosságra hozott bizonyítékokra támaszkodva azt állítja, hatalmas tűz söpört végig a Titanic bizonyos részein, mielőtt útjára bocsátották volna.

Bezár