2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből
E-folyóirat | A Múlt-kor negyedévente megjelenő, tematikus online folyóirata.

Az Iszlám Állam kultúrarombolása 13. évfolyam 1. szám | Korábbi számok

Így akarja eltörölni a múltat az Iszlám Állam

Az elmúlt időben hetente többször is lehetett olyan értesüléseket olvasni, amely az Iszlám Állam újabb és újabb, sokszor videofelvételen is látható pusztításairól volt szó. Ezeket gyűjtöttük össze.

Egyiptom  

A szfinx és a piramisok kerültek az IÁ célkeresztjébe

Egy kuvaiti imám arra kérte híveit, hogy rombolják le a nagy szfinxet és a gízai piramisokat.

Ókor  

A rómaiaknak ellenállt, az Iszlám Állam szétdúlta

Az Iszlám Állam emberei egy újabb ókori romváros, Hatra maradványait dúlták fel.

Régészet  

Halálzónában dolgoznak a Karkemist kutató régészek

Karkemis területén látszólag zavartalanul folynak a régészeti feltárások.

Katolikus kolostort robbantott fel az Iszlám Állam

Felrobbantotta az észak-iraki Mar Behnám-kolostor egy részét az Iszlám Állam.

Lerombolták Szaddám Huszein sírját

Szinte teljesen lerombolták Szaddám Huszein síremlékét a Tikrít városáért folyó heves harcok során. 

Így pusztítja el az Iszlám Állam Irak ókori leleteit

A dzsihadista szervezet  emberei kalapácsokkal és fúrógépekkel zúznak szét több ókori tárgyi leletet egy moszuli múzeumban.

Kifosztja az Iszlám Állam a moszuli könyvtárakat

Megrohamozták az Iszlám Állam fegyveresei az észak-iraki Moszul városában levő központi könyvtárat.

Az IÁ felrobbantotta Sárkányölő Szent György templomát

Felrobbantottak egy keresztény templomot az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei az iraki Moszulban.

Magyarok a Közel-Keleten  

Magyarok segítenének a lerombolt iraki műemlékek helyreállításában 

Magyarország kész támogatást nyújtani az Irakban szélsőségesek által lerombolt ókori műemlékek helyreállításának megkezdéséhez, a pusztítás kiterjedésének felméréséhez. 

Lendületben Törökország  

Megmentették az ISIS-től a 800 éves szarkofágot

Múlt hét vasárnapra virradó éjjel Ankara az első nagyobb katonai misszióját teljesítette Szíriában: több száz török katona, illetve tank lépte át a török-szír határt, hogy kimenekítse onnan egy Törökország tulajdonában lévő mauzóleum őrségét. 

Bezár