2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből
E-folyóirat | A Múlt-kor negyedévente megjelenő, tematikus online folyóirata.

Fejezetek a 150 éves Budapest történetéből 20. évfolyam 3. szám | Korábbi számok

Vesztegzár a budapesti Royal Szállóban

„Ajándékot hoztam neked, malájok fejedelme. – Nem baj, csak szép legyen – felelte Nalaya király. Wolfgang átnyújtott a bennszülöttnek egy ultramarinkéket, mert ez kedvenc színe volt, és többet is tartott belőle a készletében. A maláj megnézte. – Az ajándék szép, de már ettem ilyent. Mit kívánsz, csúf, öreg idegen?”

 

Ugarból teremtett miniatűr Konstantinápolyt Budapest extravagáns mágnása

Európa legnagyobb vigalmi negyedét a pesti éjszakából meggazdagodó Somossy Károly, az „élet császára” építtette 1896-ban. 

 

Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén

1933-ban a Budapesti Vendéglősök Ipartestületében felvetődött, hogy a magyar ipar termékeit propagáló Nemzeti Munkahét elnevezésű rendezvénysorozat keretei között nekik is elő kellene rukkolniuk a tudományukkal.

 

Orgiák helyszíneként vált hírhedté a hányattatott sorsú Hungária fürdő

A Hungária Budapest egyik legjelentősebb fürdője volt, a mellette álló Continental Szállóval a főváros egyik közkedvelt szállás- és fürdőhelyeként funkcionált. 

Ma a világ egyik legszebb villamosvonala a városképet „elcsúfító” 2-es

A pesti Duna-part első villamosvonalának tervezői az árvízvédelemmel és a pesti korzóval is megküzdöttek. 

Minden korban másképp ítélik meg Steindl Imre monumentális alkotását

Az új Országház nemcsak építészeti, hanem elsősorban politikai kérdés volt. Az országgyűlés 1880-ban döntött az építészeti tervpályázat kiírásáról. 

Hömpölygő tömeg előtt nyitotta meg kapuit a fogyasztás modern szentélye, a Corvin Áruház

A Pesti Hírlap tudósításában leírt „európai alkotás” nem volt más, mint a Blaha Lujza téren álló Corvin Áruház, amelynek ünnepélyes megnyitójára 1926. március 24-én került sor.

Lencsevégre kapott történelem: a proletárdiktatúra Budapesten

A magyarországi Tanácsköztársaságot 103 esztendeje, 1919. március 21-én kiáltották ki. A hírhedt 133 nap fenekestül forgatta fel az akkori magyar társadalmi és politikai életet. 

Emberpiac, fürdőváros és fogadalmi terület: a Flórián tér eredete

„Az utcai névtáblák tömkelege egy-egy óriási emlékalbum, egy-egy hatalmas, élő lexikon, amely a legkülönbözőbb dolgokra emlékeztet, figyelmeztet és tanít bennünket. 

 

A Sztálin-szobor miatt kellett pusztulnia a Regnum Marianum templomnak

Hetven évvel ezelőtt, 1951. szeptember 23-án robbantották fel a kommunisták a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot. Bár az épület hivatalosan a Hősök tere előtt kialakítandó felvonulási terület útjában állt, az erőszakos cselekedettel a diktatúra nyilvánvalóan az egyház híveinek kívánt üzenni.

 

Sztárzenekarok, legendás sportolók és besúgók a negyven éve átadott Budapest Sportcsarnokban

A Kiss István tervei alapján épült Budapest Sportcsarnokot éppen negyven évvel ezelőtt, 1982. február 12-én adták át a nagyközönségnek. A mai Papp László Budapest Sportaréna helyén álló épület akkor Magyarország legnagyobb fedett csarnokaként funkcionált, és 1999-es leégéséig számos sport- és könnyűzenei rendezvénynek adott otthont.

Bezár