Katalógussal jelentkeznek a magyar vízjelkutatók
2008. március 10. 17:00
15-20 tudományágat - a levéltárosságtól a könyvészeten át a családkutatásig - fog össze a most megalakult Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Társaság.
Korábban
A történelmi Magyarországon 190 papírmalom működött, s ez 150-200 ezer vízjel használatát jelentette. A malmokat elsősorban tiszta vizű helyekre telepítették, így a Felvidékre és Erdélybe, mert a szép papír elkészítéséhez alapvetően tiszta víz kellett. Az első vízjeles papírokat a Felvidéken, Lőcsén kezdték gyártani a 16. században. A céhlegények Európa országait járták, tanultak, majd hazatértek. A papíros tanoncok olasz, svájci, lengyel és német vízjeleket hoztak haza. A vízjel használata egyértelműen az európai kultúra része, mert a mesteremberek közvetítésével eljutott mindenhová - tette hozzá Pelbárt Jenő.
Magyarországon eddig 12 ezer vízjelet gyűjtöttek össze, s katalógust készítenek belőle. A vízjelkutatás a 19. században kezdődött, s ebben a magyarok voltak az elsők. A vízjel olyan nagy értékű grafika, amelynek kor és eredetiség meghatározó funkciója van, s magát a papírt személyesíti meg. A levéltárakban rengeteg olyan papíralapú dokumentum van, amelyet nem tudnak azonosítani, mert még nem azonosították a vízjelét.
A korai vízjelek városi címereket ábrázolnak, később a papírmalom-tulajdonosok családi címere került a papírra, majd szentábrázolások, kereszt és más vallási témájú jelek, mint a pelikán, vagy az IHS rövidítés, de állatok, mint a róka vagy a ló is vízjelbe került. A rózsahegyi (Ruzomberok) papírgyár gyönyörű rózsafejet használt papírjain vízjelként.
A Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Társaság nemcsak a különböző magyar tudományágakat fogja össze, hanem bekapcsolódik a Nemzetközi Papírtörténészek Társasága (IPH) munkájába is - mondta el Pelbárt Jenő elnök.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.