Ókori térképdarabról vitáznak az olasz történészek
2008. február 25. 09:00
Valódi-e vagy hamisítvány az a térkép-maradvány, amelyet az olaszországi Szent Pál Társaság alapítványa 2006-ban 2,75 millió euróért (729 millió forint) vásárolt meg?
Korábban
Titokzatos férfifej a papiruszról |
Luciano Canfora, a bari egyetem filológusa azonban egy hellenistákból álló csoporttal együtt mindezt hamisnak tartja. A professzor a térkép alapos áttanulmányozása során felfedezte, hogy a szöveget rajta nem az akkori klasszikus nyelven írták, tehát nem származhat a görög tudós geográfiai munkáiból.
Kétségessé teszi eredetiségét az is, hogy Obleviónként szerepel rajta az a folyó, amelyet annak idején Beliónnak neveztek, így szerepel más klasszikusok műveiben is. Canfora szerint minden arra enged következtetni, hogy a térkép Konsztantinusz Szimonidisz, egy 19. századi ismert nagy hamisító keze munkája.
Szimonidisz évekig tanult ógörögöt az Athosz-hegy kolostoraiban, majd megjelent több európai város egyetemein és hamisítványaival, amelyek még Máté Evangéliumára is kiterjedtek, rendre becsapta a tanárokat. Canfora nem tartja kizártnak, hogy a térkép-töredék egyike azoknak a tekercseknek, amelyek eltűntek Joseph Mayer hamisítvány-gyűjteményéből és sohasem kerültek elő.
A térképet valódinak tartók szerint mindez abszurd feltételezés csupán, így az Artemidóroszi Papíruszt március 12-től nyugodt szívvel állítják ki Berlinben.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.