Rekonstruálják a Stasi széttépett iratait
2008. február 14. 12:00
A széttépett titkosrendőrségi aktákat eddig kézzel próbálták összerakni, ám az új digitális módszerek könnyebbé és gyorsabbá teszik a folyamatot.
Korábban
Mentették, amit lehetett
Felszámolása előtt a Stasinak még sikerült az anyagok 5%-át megsemmisíteni, ami ugyan nem tűnik soknak, de a kelet-német titkosrendőrség a történelem legnagyobb iratgyártója volt. A kommunista rezsim utolsó napjaiban több teherautónyi aktát küldtek az iratmegsemmisítőkbe, a végén pedig 45 millió papírlapot már kézzel téptek szét. Ez utóbbiak helyreállítására a berlini számítógépes szakemberek egy olyan rendszert találtak ki, amelynek segítségével össze lehet rakni a széttépet darabokat. Az új szoftverrel várhatóan öt év alatt végezhető el a munka.
1989-ben, amikor az akkori szocialista országok megnyitották a határaikat, több ezer NDK állampolgár szökött Magyarországon és Csehszlovákián keresztül nyugatra. Az országban tiltakozásokat szerveztek a korlátozások megszüntetését, szabad utazást és szólásszabadságot követelve. Október első hetében Drezdában a tiltakozók összetűzésbe kerültek a rendőrséggel. A letartóztatottakat a kormány "huligánoknak" bélyegezte. Október 9-én Lipcsében 70 ezer ember vonult az utcára. A Stasi engedélyt kért a békés tüntetés leverésére, de a kormány a pekingi Tiananmen téri események után nem akarta kihívni maga ellen a nemzetközi közvélemény felháborodását, így nem adta meg az engedélyt.
1990. januárjában a tüntetőknek sikerült bejutniuk a Stasi berlini központjába. Rögtön elkezdtek kutatni az archívum után. "Mindannyian a Stasi nyomása alatt éltünk. Tudtuk, hogy mindenről tudnak, de csak akkor értettük meg, mit is jelent ez, amikor megláttuk azt a rengeteg papírt" -mondja David Gill, aki akkoriban 23 éves volt, és kitették az egyetemről, mert az apja lelkész volt. Gill és önkéntes társai igyekeztek megmenteni mindent, amit csak lehet, még a kézzel összetépett papírokat is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.