Elhunyt az amerikai atomprogramot kikémlelő szovjet ügynök
2007. október 27. 15:00
Életének 94. évében pénteken elhunyt Alekszandr Felikszov legendás orosz hírszerző, akinek szerepe volt az amerikai atomfegyver titkainak felderítésében és a kubai rakétaválságban.
Korábban
Vlagyimir Putyin elnök pénteken egy másik felderítőt is kitüntetett az Oroszország hőse címmel. Az elnök tavaly ősszel látogatást tett a fegyveres erők felderítési részlegénél, ahol három neves hírszerző fotóját is megmutatták neki, azzal a megjegyzéssel, hogy egyikük neve ismeretlen.
A Krasznaja Zvezda című lap kiderítette, hogy az illető Zsorzs Kovalj volt, aki a katonai hírszerzés megbízásából a második világháború idején nyolc évig dolgozott illegálisan az Egyesült Államokban, és sok helyen megfordult, ahol az első atombomba alkatrészein dolgoztak. Az általa 1945 végén, 1946 elején küldött hírekből tudták meg a szovjet tudósok, hogy az amerikaiak első bombájukhoz polóniumot használtak, és ez fontos megoldáshoz adott ötletet.
Bár a későbbiekben már más anyagokat használtak, a Szemipalatyinszkban 1949. augusztus 29-én felrobbantott első szovjet atombomba összeállításában a Kovalj által küldött `recept` jelentős szerepet játszott - írta a lap. Vlagyimir Putyin posztumusz az Oroszország hőse címmel tüntette ki Kovaljt, az erről szóló közlemény pénteken jelent meg az elnök honlapján.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap