Cáfolták a CIA 1956-os konspirációit
2007. október 24. 17:00
Nem az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) robbantotta ki az 56-os magyar forradalmat a Szabad Európa Rádió (SZER) híradásain keresztül.
Korábban
A kutató Tim Weinert bírálja, aki Hamvak öröksége című frissen megjelent könyvében tényként kezeli, hogy a SZER a CIA hidegháborús eszköze volt, amelyet a szovjet megszállás elleni felkelés szítására használtak fel. Weiner tulajdonképpen az amerikai hírszerzést teszi felelőssé a forradalom kirobbanásáért.
Nem innen konspiráltak: a SZER müncheni központja |
Beichman szerint a Hamvak öröksége szerzője kigúnyolja a magyar forradalmárokat, amikor azt állítja, hogy egyfajta lumpenproletárok voltak, akiket a Szabad Európa Rádió manipulált. A stanfordi elemző megjegyzi: Moszkva olyan hatékonyan zavarta a nyugati híradásokat, hogy azokat szinte alig lehetett hallani. Beichman azt írta, hogy ezt személyesen a néhai Kéthly Annától tudja, aki az 1956-os Nagy Imre-kormány egyetlen Nyugatra menekült tagja volt.
A stanfordi kutató ugyanakkor megállapítja: Weinernek részben igaza van, amikor a SZER kártékony szerepét fejtegeti, hiszen például az Amerika Hangja vagy a BBC rádióknál sokkal jobban erőltette a magyar szabadság ügyét. A magyar forradalmat azonban nem a SZER vitte tévútra. Eisenhower elnök volt az, aki választási kampányában még azt hirdette, hogy a Szovjetunióval szembeni feltartóztatás politikája nem elegendő, az annál aktívabb visszaszorítás politikájára van szükség.
Aztán amikor eljött az idő ennek gyakorlati alkalmazására, a Fehér Ház nem volt sehol - írta a The Washington Timesban Arnold Beichman kutató.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.