Film készül a nőpápáról
2007. március 20. 08:45
Volker Schlöndorff Oscar-díjas német rendező (Bádogdob) A nőpápa címmel Bulgáriában készíti új filmjét.
Korábban
A film Donna Cross bestseller regényére épül. A történet évszázadok óta szenvedélyes viták tárgya, a Vatikán azonban azt a legendák birodalmába utalja. A Pallas Nagylexikon szerint "Ágnes (mások szerint Gilberta vagy Jutta vagy Theodora), egy angol hittérítőnek Mainzban, mások szerint Ingelheimban született leánya, Fuldában egy szerzetessel viszonyt kötvén, férfiruhát öltött magára és fölvétette magát a kolostorba. Innen utóbb kedvesével együtt megszökött s Athénbe ment, hol mint férfi kitűnő sikerrel végezte tanulmányait a görög irodalomban.
Kedvesének halála után Rómába tért és férfiszerepét Johannes Anglicus néven folytatta. Az itt tartott filozófiai előadásai által oly hírnévre tett szert, hogy nemsokára kúriai jegyzővé, később bíbornokká lett. IV. Leo pápa halála után 855-ben pedig a nép és az egyház által egyhangúlag pápává választatott és VIII. János név alatt 2 éven, 5 hónapon és 4 napon át (mások szerint 2 éven, 1 hónapon és 4 napon át) viselte e méltóságot, folytatva ezalatt erkölcstelen életét.
Egy nyilvános körmenet alkalmával a szt. Kelemen-templom és a Colosseum közti úton hirtelen lebetegedett s az utcán gyermeket szült. Némelyek szerint már a szülés közben meghalt, mások szerint azonban a felbőszült néptömeg által agyonveretett s ugyanazon helyen el is temettetett."
A szóbeszéd a források többsége szerint a 10. században keletkezett, amikor nem volt hiány sem pápában, sem egyházi botrányokban. A 880 és 980 között uralkodó, több mint harminc pápa némelyike mögött a római nemesi családok asszonyai álltak. Peter de Rosa sokat támadott könyve, A Krisztus helytartói szerint számos pápa nyíltan szeretőt tartott, a törvénytelen utódokat pedig unokahúgként, unokaöccsként kezelték az udvarban. További részletek a nőpápáról a HVG-ben!
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap