Szolidaritás-filmről vitáznak Varsóban
2007. február 26. 08:00
Már a pénteki lengyelországi premier előtt vitát keltett Varsóban Volker Schlöndorff új filmje, amely a lengyelországi Szolidaritás mogzalom születéséről szól.
Korábban
A gdanski hajógyár e mélyen vallásos katolikus munkásnőjének elbocsátása robbantotta ki 1980-ban azokat a sztrájkokat, amelyek a Szolidaritás, az első kelet-európai szabad szakszervezet megszületéséhez vezettek, és nagymértékben hozzájárultak a kommunista rendszer bukásához az egész térségben.
Anna Walentynowiczot azonban már a forgatókönyv megismerésekor felháborította, hogy analfabétának ábrázolják, elítélte a Szolidaritás egykori vezetőinek szerinte karikatúrába illő megjelenítését is.
A szakszervezeti aktivista barátai azzal vádolták a német rendezőt, hogy eltorzítja az igazi történetet, Joanna Gwiazda, a Szolidaritás hajdani országos alelnökének felesége szerint a film nem tükrözi a sztrájkolók igazi szellemiségét. Az egyik jelenetben például vodkát isznak, holott, - mondta Bogdan Lys - egy másik volt alelnök, "ezt szigorúan megtiltottuk magunknak, azért hogy ne adjunk ürügyet a rendőrségnek a beavatkozásra".
Ezzel szemben a film elnyerte Lech Walesának, a szakszervezet első vezetőjének, a későbbi köztársasági elnöknek a tetszését. "A film sikerültnek mondható, mivel érthető mind a lengyelek, mind a közép-európaiak, mind a nyugati nézők számára" - mondta a sajtónak nyilatkozva. Walesa azonban évek óta haragban van Anna Walentynowicz-csal, aki azzal vádolta meg őt, hogy "elárulta a Szolidaritás eszméit". Maga Schlöndorff nem titkolja, hogy csalódást keltettek benne a bírálatok. "Megráz és meglep a film körüli vita. Sajnálom, hogy talán megbántottam egyeseket. Most a lengyel közönség reagálását várom, számomra ez lesz a legfontosabb" - mondta az AFP-nek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.