Máig nem tudni, mi történt a rejtélyes módon eltűnt roanoke-i kolóniával
2024. október 20. 16:05 Múlt-kor
Ismeretlen földekre elhajózni, azokat benépesíteni sosem volt egyszerű feladat, kicsit hasonlít ahhoz, mintha manapság egy új bolygó benépesítésére indulnánk el. A több hetes, sőt hónapos utazást az Újvilágba, majd az ott felmerülő nehézségeket csak az igazán bátrak merték elvállalni. Amerika történetének kezdetei tele vannak sikertelen kolónialapítási tervekkel. Az egyik leghíresebb kétségtelenül Roanoke, az elveszett kolónia, ahonnan szőrén-szálán eltűnt az összes telepes. Hogy mi történt velük, az máig a gyarmatosítás korának egyik legnagyobb rejtélye.
Korábban
Roanoke kezdetei
Bár az Egyesült Államokban Jamestownt tekintik az első angol kolóniának, ezt megelőzően is voltak próbálkozások arra az angolok részéről, hogy benépesítsék az Újvilágot. I. Erzsébet királynő 1584. március 25-én biztosított egy területet Walter Raleighnek, hogy ott kolóniát alapítson. Raleigh expedíciója körülbelül egy hónappal később útra kelt, majd július 4-én kikötött a Roanoke-szigeten.
Sir Walter Raleigh megérkezése Virginiába
Egy telep megalapítása azonban korántsem volt annyira egyszerű. Az 1584-es expedíció csak feltérképezte a területet, 1585-ben azonban Richard Grenville és Ralph Lane vezetésével partra szállt 107 ember, hogy telepet alapítson.
Kettejük között nem volt felhőtlen a viszony, mert Lane nem értett egyet Grenville vezetési módszereivel, amely többek között ahhoz vezetett, hogy felégette a közeli indiánok által lakott Aquascogoc nevű települést, miután azzal vádolta meg őket, hogy elloptak egy ezüstkupát.
Walter Raleigh kereskedelmi kapcsolatot létesít az indiánokkal
Grenville azzal az ígérettel hagyta ott az első telepeseket augusztusban, hogy nemsokára megfelelő ellátmánnyal fog visszatérni. Csakhogy amíg rá vártak, a telepesek összetűzésbe kerültek a helyi indiánokkal, akik még mindig nehezteltek rájuk a fenti eset kapcsán.
Mikor Francis Drake, aki az expedíciójáról hazafelé hajózva kikötött Roanoke-ban, felajánlotta a telepeseknek, hogy hazaviszi őket, azok pedig éltek a lehetőséggel, és elhagyták az első telepet. Grenville már csak az elhagyott települést találta meg, ezért hazatért a rakományával együtt, de a helyszínen hagyott 15 katonát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok 20:21
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50