Jimmy Carter 80 éves
2004. október 1. 10:07
Jimmy Carter ma nyolcvan éves. Nevéhez fűződik a Camp Davidben megkötött közel-keleti béke és a SALT II. szerződés a szovjetekkel.
Korábban
A mogyoróföldtől a Fehér Házig
James - népszerű becenevén Jimmy - Earl Carter 1924. október 1-jén született a Georgia állambeli Plains nevű faluban, egy 700 hektár földet birtokló, négygyermekes család legidősebb fiaként. Carterék nyolc generáció óta élnek Georgiában, és a későbbi elnök volt a családban az első, aki középiskolát végzett. Előbb a Southwestern Egyetem, majd a Georgiai Állami Műszaki Főiskola hallgatója volt, 1943 és 1947 között az annapolisi tengerésztiszti akadémián folytatott tanulmányokat. 1948-tól a haditengerészetnél szolgált, és atommérnöki kiképzésben részesült.
Carter 1972-ben a Richard Nixonnal szemben vesztes George McGovern demokrata elnökjelölt kampányát vezette, s az ottani tapasztalatokból okulva dolgozta ki stratégiáját az elnökválasztásra. 1974-ben megszerezte a Demokrata Párt választási kampánybizottságának elnöki tisztét, pozícióját felhasználva építette ki pártbeli kapcsolatait, és lett 1976-ban a párt elnökjelöltje.
1976. november 2-án a hivatalban lévő Gerald Forddal szemben győzött az elnökválasztáson, az Egyesült Államok 39. elnökeként 1977. január 20-án vette át hivatalát. Carter igyekezett a vietnami sokk után visszaszerezni Amerika erkölcsi súlyát a világban, sokat foglalkozott emberi jogi kérdésekkel. Elnöksége alatt írták alá a Panama-csatornaövezet fokozatos átadásáról rendelkező szerződést (1977. szeptember 7.), vette fel az Egyesült Államok a diplomáciai kapcsolatokat Kínával (1979. január 1.) és közvetítésével kötötték meg az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződést Camp Davidben (1979. március 26.) A szovjet-amerikai kapcsolatok jelentős állomását jelentette, hogy 1979. június 18-án Bécsben Leonyid Brezsnyev szovjet államfővel aláírta a hadászati támadó fegyverek számát korlátozó SALT-II szerződést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.