Jimmy Carter 80 éves
2004. október 1. 10:07
Korábban
Magyar kitüntetés a Szent Koronáért
Elnöksége vége felé azonban súlyos problémákkal találta magát szemben, pl. az Iránban elrabolt amerikai túszok ügye vagy az Afganisztán szovjet lerohanását követő feszült nemzetközi helyzet. A súlyosbodó gazdasági helyzet és néhány látványos külpolitikai kudarc miatt népszerűsége mélypontra süllyedt, és az 1980. november 4-i elnökválasztáson alulmaradt a republikánus Ronald Reagannel szemben. Elnökségének mintegy 27 millió dokumentumát őrzi az atlantai Carter Központ és Könyvtár.
Carter ezután csak több mint tíz évvel később jelent meg újra a politikai porondon. Diplomáciai, békéltető tevékenységet folytatott a Közel-Keleten, Etiópiában, Észak-Koreában, Haitin és Boszniában; aktív résztvevője több nemzetközi segélyprogramnak; a fejlődő országok érdekében indított Global 2000 projektnek kezdeményezője is.
1996 augusztusában Vácott részt vett a Habitat for Humanity International (Házat - Hazát alapítvány) ökumenikus keresztény lakásépítő szervezet akciójában. A volt elnöknek ez volt az első olyan szereplése, amikor az amerikai kontinensen kívül állt ennek az akciónak az élére. Jimmy Carter a magyar-amerikai kapcsolatok széles körű fejlesztéséért és a koronázási ékszerek visszajuttatásáért 1996. augusztus 20-án megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést.
2002-ben Oslóban átvehette a Nobel-békedíjat, amellyel a világbékéért és az emberi jogokért folytatott kiterjedt tevékenységét ismerték el.
Carter nős, felesége Rosalyn Smith, három fia és egy lánya van.
(Panoráma - B. Rosta Éva)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap