Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
2019. március 27. 14:20 Múlt-kor
Japán különleges földrajzi jellemzői eleve nem kedveznek a széles körű állattartásnak, azonban az uralkodó törvények és a vallási tanítások is szerepet játszottak abban, hogy több mint egy évezreden keresztül tilos volt húst fogyasztani a szigetországban. Hogyan jött létre a tilalom, és mi változott azóta?
Korábban
Kíméletesség és az élet tisztelete
1872. február 18-án egy csoport japán buddhista szerzetes tört be a császári palotába, hogy audienciát harcoljanak ki maguknak az uralkodónál. Az őrökkel folytatott küzdelem során a csoport fele életét vesztette. A szerzetesek sürgető gondja egy olyan ügy volt, amely egyfajta lelki válságba sodorta az országot: néhány héttel korábban a császár nyilvánosan marhahúst evett, amivel gyakorlatilag feloldotta az állati húsfogyasztás 1200 éves tilalmát. A szerzetesek úgy hitték, az ezzel elindult húsevési divat „elpusztítja a japán nép lelkét”.
Japán lakói mind vallási, mind gyakorlati okokból kerülték a húsfogyasztást több mint 12 évszázadon keresztül. A marhahús különösen tabu volt – egyes szentélyekben 100 napi böjtöt követeltek meg büntetésként ennek megszegéséért. Japán eltávolodása a hústól a 6. században kezdődött, amikor Koreából a szigetországba érkeztek a buddhista tanítások. Ekkoriban a japánok még gyakran fogyasztottak húst. A szarvashús, valamint a vaddisznó (amelyet gyakran a „jama kudzsira”, azaz „hegyi bálna” névvel illettek) különösen népszerűek voltak. Az arisztokrácia körében bevett volt a vadászat, és kedvelt ínyencségek voltak a szarvas belsőségei, illetve a vadmadarak.
A buddhizmus azonban azt tanítja, hogy az emberek haláluk után más élőlényekként is újjászülethetnek, például állatokként. A húsevők azt kockáztatják, hogy saját reinkarnálódott őseiket fogyasztják el, ami korántsem kellemes gondolat. Az olyan buddhista tanítások, mint az élet tisztelete és a pazarlás kerülése – különösen, ami az ételt illeti –, lassan elkezdték formálni a japán ízlést, és mélyen beleivódtak az őshonos sintó hitbe.
Kr. u. 675-ben Tenmu császár adta ki az első hivatalos rendeletet, amely megtiltotta a marha, a ló, a kutya, a csirke és a majom húsának fogyasztását a földművelési szezon csúcsán (körülbelül áprilistól szeptemberig). Ahogy telt az idő, a gyakorlat megszilárdult, és végül egy egész éves tilalommá terebélyesedett ki.
A hústilalomnak azonban egészen szekuláris okai is voltak. A hús a buddhizmus megérkezése előtt sem volt szerves része a japán étrendnek, szigetországként mindig is inkább a hal és más tengeri állatok voltak a fontosabb mindennapi ételek. Isige Naomicsi történész szerint továbbá „a fehérjét inkább rizs formájában vitték be, mint húsból vagy tejből. Az állattartás ráadásul meglehetősen sok nyersanyagot igényel, így a szigetország hegyláncai között igen kevés hellyel dolgozó földművesek sokszor inkább nem foglalkoztak vele. Mindemellett az ország érdeke is volt, hogy ne egyék meg a hasznos igavonó állatokat, amelyekből amúgy is viszonylag kevés volt Japánban.
Miközben az új tanok szerint minden húst romlottnak és tisztátalannak tartottak, a vadállatok fogyasztása nem volt teljesen elutasított dolog, és a japán arisztokrácia sosem szakított igazán a vadászat hagyományával, vagy egyáltalán a húsfogyasztással. Számos feljegyzés szól arról, hogy egyes urak adókat és ajándékokat disznóhús, marhahús vagy tej formájában küldtek el a császárnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap