Ismét régi fényében ragyog az esztergomi kerektemplom
2018. december 10. 12:58 MTI
Elkészült az esztergomi Szent Anna-templom, közismertebb nevén kerektemplom külső felújítása. A három évig tartó munkálatok után a templom homlokzatát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg vasárnap.
Korábban
Erdő Péter a szentmise homíliájában arról beszélt: a kerektemplom Esztergom egyik jelképe, az ismét régi fényében ragyogó „kupola csillogása pedig így, karácsony előtt, talán a legszebb dísz ennek a közösségnek a karácsonyfáján”. A kupola „szelíd csillogásával otthonosságot áraszt”, olyan, mint a „családi tűzhely, amely körül jó együtt lenni” – tette hozzá.
Erdő Péter kitért arra: a kerektemplom „mintegy rímel az esztergomi bazilikára”, és ezzel „eszünkbe juttatja, hogy a helyi közösségekből tevődik össze az egyházmegye nagy közössége, az egyházmegyékből pedig a világegyház”. A templom felújítása során újjáépítették nagykupoláját: kicserélték favázának több mint felét és aranyszínű vörösrézlemezekkel burkolták a csaknem kétezer négyzetméternyi felületet. A nagykupola fölötti kiskupola szintén felújításra szorult, ugyanis még a második világháborúban találat érte, és azóta egy 15 centiméter átmérőjű lyuk volt rajta. Emellett szigetelték az épület lábazatát, újrafestették a homlokzatát, továbbá felújították a sekrestye tetőszerkezetét is. A felújítás állami, pályázati és egyházmegyei pénzből valósult meg, a restaurálás a templom belső terét nem érintette.
A török elől menekülő Várady Pál esztergomi érsek 1543-ban Nagyszombatba helyezte át székhelyét, és az érsekség csak 1820-ban költözhetett vissza. A székvárosba hazatérő Rudnay Sándor hercegprímást ünneplő tömeg fogadta a budai és a komáromi út találkozásánál. Rudnay Sándor ezen helyen, a ma az ő nevét viselő téren építtette fel a Szent Anna-templomot.
A templom tervének elkészítésével Packh Jánost, a bazilika építésének vezetőjét bízta meg, aki a római Pantheon mintájára szerkesztette meg a tervet, hogy alkalma legyen gyakorolni a kupolaépítést, mielőtt hozzákezdene a bazilika nagyobb méretű kupolájához. A templom alapkövét 1828-ban tették le, az épület 1837-re készült el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap