2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Kiricsi Zoltán

Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm

Tévésorozatok készültek már a Bors előtt is, fekete-fehér klasszikusok: A Tenkes kapitánya, Princ, a katona, de a Bors volt az első, amely megkapta hivatalosan a „munkásmozgalmi témájú kalandfilmsorozat” címkét.

Tévésorozatok készültek már a Bors előtt is, fekete-fehér klasszikusok: A Tenkes kapitánya, Princ, a katona, de a Bors volt az első, amely megkapta hivatalosan a „munkásmozgalmi témájú kalandfilmsorozat” címkét.

Érdekessége nemcsak az volt, hogy a Rákóczi-szabadságharc után ezúttal a Tanácsköztársaság állt történelmi háttérként egy kalandsorozat cselekménye mögött, hanem az is, hogy minden részt más rendező segített világra, méghozzá olyan alkotók, mint Herskó János (Párbeszéd; Szevasz, Vera), Palásthy György (Hahó, Öcsi!; Égigérő fű; Szeleburdi család), Markos Miklós (Dunai hajós), Simó Sándor (Szemüvegesek; A legszebb férfikor), Szabó István (Mephisto; Redl ezredes), Sándor Pál (Régi idők focija; Ripacsok), Fazekas Lajos (Ámokfutás). Csupa olyan rendező, akik más munkáikkal is mély nyomot hagytak a magyar filmtörténetben.

 

1968-at írtunk, a Magyar Televízió erősen készült a Tanácsköztársaság 50. évfordulójának megünneplésére, így a Népművelési Főszerkesztőség alá tartozó Ifjúsági és Gyermekosztály is. Azt ma már nehéz kinyomozni, hogy emiatt indították-e útjára a sorozat munkálatait vagy csak éppen kapóra jött az amúgy is készülő film, mindenesetre bekerült az emlékműsorok közé.

A Tenkes volt a minta

„Műsoraink 1968-ban – főleg az őszi hónapokban – »bevezetik« az évfordulót, 1969 első felében helyezzük el legkiemelkedőbb műsorainkat, s az év második felében megfelelő »lefutást« biztosítunk” – olvasható a Televízió évfordulóval kapcsolatos tervei között. „Fokozatosan, már januártól kezdődően előkészítjük a márciusi évfordulót (pl. a Televízióban a többrészes »Bors« Tv-játék.)”

A Bors története azzal kezdődött, hogy Fülöp János író, aki gyakran készített a Televíziónak forgatókönyveket, megkereste az Ifjúsági osztályt azzal az ötlettel, hogy egy Mészáros Gábor nevezetű, kalandos életű kommunista mozgalmár életéből filmet lehetne forgatni, meg is írta a szinopszist. „Volt egy olyan elképzelésünk akkortájt, hogy a Tenkes után készítsen a Magyar Televízió egy olyan sorozatot, amely a Tanácsköztársaság idején játszódik, és egy olyat is, amely a '48-as forradalom idején. Ez utóbbi sajnos nem valósult meg. A Borsnak így a Tenkes volt az előzménye, ez volt a minta Fülöp Jánosnak is és nekünk is – meséli a Múlt-kornak Kovács Béla, aki akkoriban az Ifjúsági és Gyermekosztály vezetője volt. – Legyen ironikus, humoros, játékos, és legyenek benne pozitív hősök: ezt tartottuk szem előtt.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. ősz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár