2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma

2012. augusztus 24. 12:00

Legújabb lapszámunkban nyolc különböző sorsot, nyolc különböző asszonyt, nyolc politikusfeleséget mutatunk be, akikben mégis volt egy valami közös: férjeiket felfalta a XX. század. Tisza Istvánné, Károlyi Mihályné, Kun Béláné, Teleki Pálné, Horthy Miklósné, Szálasi Ferencné, Rajk Lászlóné és Nagy Imréné életútja mellett a Nagy Imre-perben kivégzettek özvegyeiről sem feledkeztünk meg. Őszi számunkból továbbá megismerkedhetnek Vietnam leghíresebb áldozatával, a napalmlánnyal, Tutanhamon kincseinek utóéletével, az elnémított magyar írókkal és Mussolini nagy blöffjével is.

Talán kevesen tudják, de Tisza Kálmán a nála öt évvel idősebb unokanővérét, Tisza Ilonát vette feleségül. Ilona egyszerű asszony volt, kerülte a fővárosi életet, idomtalansága miatt szinte minden társaságban zavarban érezte magát, ám férjét ez – láthatóan – nem idegenítette el az asszonytól. Andrássy Katinka, avagy Károlyi Mihályné mindent hátrahagyott maga mögött a szerelem, illetve férje miatt. Elhagyták az országot, élete nagy részét külföldön élte le. Károlyi halálát követően Katinka életében központi helyet foglaltak el az unokák, s szeretett férje emlékének ápolásával foglalkozott. Visszaemlékezései két kötetben jelentek meg. Gál Irén és Kun Béla 1912-ben ismerkedett össze. Kapcsolatuk gyorsan formálódott, egy év elteltével már házasok voltak. A férjről kialakult negatív közvélemény az asszonyt sem kímélte. A részleteket keresse legújabb kiadványunkban.

Teleki Pál felesége nem kedvelte a társasági eseményeket, de eleget tett reprezentációs feladatainak. Férje oldalán többet mutatkozott a nyilvánosság előtt, mint otthonukban: egy idő után már csak az étkezőasztalnál találkoztak. Horthy Miklósné, a kormányzó hitvese sosem avatkozott bele a politikába, de a hadiárvák és a munkanélküliek ügyét előszeretettel karolta fel. A főméltóságú asszony összesen négy gyermeket hozott a világra, abból hármat eltemetett. „Magdamama” szívében meghatározó helyet foglalt el menye, Edelsheim-Gyulai Ilona, barátságuk egy életre szólt. Szálasi Ferenc özvegye a rejtőzködő emberek közé tartozott. 1945 előtt is kerülte a nyilvánosságot, és a háború után minden oka megvolt arra, hogy ezen ne is változtasson. Lucz Gizella az első pillanattól kezdve feltétel nélkül rajongott Szálasiért, ám az esküvőre 18 évet kellett várnia. Férjével együtt őt és családját is meghurcolták. Szálasi kivégzése után tíz évvel később szabadult felesége a börtönből.

Rajk Lászlóné hosszadalmas harcát végül siker koronázta. Férje nyilvánossá váló „kirakattemetése” túlment a kegyeleti aktuson, az eseményen való részvétel világos politikai állásfoglalássá nőtte ki magát. A mintegy 350 ezer fő részvételével zajló temetésen készült felvételek bejárták az egész világot. Nagy Imre halálát követően az unokák jelentették az egyetlen boldogságot özvegyének, életének nagy tragédiája, hogy nem ismerhette férje sírhelyét.

A politikusözvegyek életének megrázó, s nem kevés esetben megható részleteiről a Múlt-kor legfrissebb számában olvashat részletesen, de emellett még sok érdekességgel készültünk. Beszámolunk az 1980-as évek Budapestjének a prostitúcióhoz való viszonyáról, Mussolini történelmi blöffjéről, de egy nagyon megható történetről, Vietnam leghíresebb áldozatáról, a napalmlányról is olvashatnak legújabb magazinunkban.

Íróink közül többen voltak szilenciumra ítélve, köztük Szabó Lőrinc, Szobotka Tibor ls Szabó Magda, de legtragikusabb sorsa talán Zelk Zoltánnak volt: a börtönben nem merték neki megmondani, hogy szeretett felesége időközben elhunyt. Részletek az őszi számban.

Idén novemberben lesz 90 éve, hogy Howard Carter megtalálta Tutanhamon fáraó sírját. A sír feltárásának körülményeiről már sok mindent tudunk, a csodás kincsek utóéletéről már kevesebbet. A nyughely tartalmának múzeumba való szállítása és szisztematikus dokumentálása több mint 10 évet vett igénybe, a tudományos feldolgozás és publikálás pedig még mindig tart. Átkozottul csodálatos?

A képzőművészet szerelmeseivel Jean Fouquet műalkotásait vizsgáljuk meg, arra a kérdésre keresve a választ: hogyan lett a kegyencnőből Szűz Mária? A kastélyok kedvelőit a Rábaközbe, azon belül pedig az egyedi Festetics kastély halálesetet rejtő falai közé kalauzoljuk. Natália nővér látomásairól is lesz szó legfrissebb kiadványunkban, melyből megtudhatjuk, hogyan nem épült engesztelő kápolna a Normafa közelében, pedig 1944-ben még az alapkövét is letették…

A téli lapszám megérkezéséig ezúttal 8 múzeumot fedezhetnek fel magazinunkkal ketten, csupán egy jegy áráért.

A Múlt-kor történelmi magazin legújabb száma augusztus 23-től kapható az újságárusoknál!

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár