2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Baros-Gyimóthy Eszter

Özvegysorsok a XVIII. században

Egészen a közelmúltig az élet természetes rendjének az számított, hogy a férfi és a nő kapcsolata a házasságkötéssel teljesedik be. Ideális esetben a házasság intézménye mindkét fél számára érzelmi, anyagi és társadalmi biztonságot nyújtott, természetesen kinek-kinek a nemi szerepek által meghatározott módon. Ugyanakkor a magas halandóság következtében elődeinknek a megözvegyülést is az élet velejárójaként kellett elfogadniuk. A házastárs, a szülő halála alapjaiban változtatta meg a család mindennapjait: az életben maradt félnek meg kellett találnia a maga és gyermekei boldogulásának új útját. Nem mutatnak mást a Gömör megyei Csetnek evangélikus és katolikus anyakönyveinek feljegyzései sem.

A házastárs elhalálozását követően egy özvegy nő vagy férfi több lehetőség közül választhatott. Dönthetett amellett, hogy nem házasodik újra. A pár nélkül maradt nő ilyenkor továbbra is viselte férje nevét, birtokolhatta javait; ő lett a háztartás feje, de a gazdasági feladatok ellátásához családi körből kérhetett férfisegítséget is. Amennyiben újabb házasságkötés mellett döntött, a saját, az esetleg az új házastárs által hozott, valamint a közös gyermekek mozaikcsaládot alkottak. Az idősebb korban egyedül maradt ember feladhatta az önálló háztartást, és a már családos gyermekéhez költözhetett, ahol segíthetett a mindennapokban és a gyermeknevelésben.

Az újraházasodáshoz természetesen nem volt elég az özvegy szándéka. Az újabb frigy esélyeit több tényező is befolyásolta: a „házassági piacra” újra belépő személy neme, életkora, vagyoni helyzete, hogy van-e gyermeke, és ha igen, az milyen korú és így tovább. A kiskorú gyermek felnevelésének kényszere általában az újraházasodás felé terelte az özvegy gondolatait, míg a nagyobb, de még a szülővel élő gyermek inkább az önállóság őrzése felé billentette a mérleget. A gyermek azért is ronthatta a nők újraházasodási esélyeit, mert a mostohagyerek – a férfi családja szempontjából – veszélyeztethette a javak családon belüli öröklését.

Csetnek és lakói

A Felvidék középső részén, a Gömör megyében fekvő Csetnek mezőváros jó minőségű vasércének bányászatáról és az abból nyert fém megmunkálásáról vált ismertté. A XVIII. században katolikusok és evangélikusok vegyesen lakták. Mindkét felekezet anyaegyházzal rendelkezett a városban, s ezekhez összesen 11 fiókegyház (filia) tartozott a környékbeli falvakban. Az evangélikus anyakönyvek 1684-től maradtak fenn, a katolikus hívek adatait 1735-től regisztrálta az újraéledő egyház plébánosa.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. tél számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár