Fát ültetnek Széchenyi emlékére Mosonmagyaróváron
2010. szeptember 21. 08:42 MTI
Fát ültetnek és emléktáblát avatnak Széchenyi István emlékére a "legnagyobb magyar" halálának 150. évfordulója alkalmából Mosonmagyaróváron civil szervezetek a helyi múzeummal közösen.
Korábban
Az emlékfát a múzeumnak otthont adó Cselley-ház belső udvarán állítják, az emléktáblát, Lebó Ferenc alkotását a közgyűjtemény épületének belső homlokzatán helyezik el. A márványtáblát egy Széchenyi idézet díszíti, amely szerint kiművelt emberfők sokaságára van szükség a nemzet felemelkedéséhez - mondta Szentkuti Károly, a Hansági Múzeum igazgatója.
A történész jelezte: Széchenyi István szeptember 21-én született 1791-ben, így a keddi megemlékezés születésének évfordulójával is egybeesik. A rendezvény szervezői, akik magukat Széchenyi tisztelőinek tekintik, tervezik, hogy jövőre közéleti kérdésekkel foglalkozó programsorozatot indítanak. Az előadásokat és a kerekasztal-beszélgetéseket is magában foglaló eszmecseréknek a Széchenyi akadémia elnevezést adják - ismertette elgondolásaikat Szentkuti Károly.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap