Munkaszolgálatosok a keleti fronton
2024. november 5. 18:05 Szécsényi András
A magyar 2. hadsereg kötelékében több tízezer zsidónak minősített magyar állampolgár teljesített fegyvertelen munkaszolgálatot. Az ő életüket legalább akkora mértékben határozta meg a helyi szintű parancsnok, a honvéd közlegények magatartása, illetve a századparancsnok emberséges vagy embertelen hozzáállása, mint a mindenkor változó jogszabályok. Általánosságban azonban igaz, hogy a hátországban lényegesen jobb bánásmódban részesültek a muszosok, mint akiket a Szovjetunióba, a hadműveleti területen a tábori munkásszázadokba vezényeltek. De a legrosszabb helyzetben egyértelműen a frontvonalban szolgálók voltak.
Korábban
Az 1939. évi II. (honvédelmi) törvény értelmében minden 14 és 70 év közötti személy honvédelmi munkavégzésre lett kötelezhető, továbbá akik a 21. évüket betöltötték, és alkalmatlanok voltak fegyveres szolgálatra, azoknak kötelező jelleggel „közérdekű” munkaszolgálatot kellett végezniük.
Ezt az eleinte még nem kifejezetten zsidók ellen irányuló intézményt a hadba lépéstől kezdve mégis fokozatosan velük szemben kezdték alkalmazni. Ennek egyik sarkalatos pontja volt, hogy Bartha Károly honvédelmi miniszter 1941. augusztus 19-én elrendelte, hogy a továbbiakban zsidók csak fegyvertelen katonai szolgálatot láthatnak el, majd az újabb honvédelmi törvény (1942: XIV. tc.) értelmében csak „kisegítő szolgálatot” teljesíthetnek.
1942. április 22-én a hadtestparancsnokságok titkos utasítást kaptak: minden tábori századba a létszám 10-15%-áig jómódú zsidókat kellett vezényelni. Ennek hatására rövidesen megkezdődött a 42–60 év közötti zsidó férfiak behívása is. A „túlteljesítő” honvéd kiegészítő parancsnokságok ráadásul válogatás nélkül besorozták a beteg, munkaképtelen embereket is.
Lapáttal a szovjetek ellen
A számokkal ellátott századokba osztott sárga vagy a kikeresztelkedettek esetében fehér karszalagot viselő „lapátos hadsereg” tagjainak a honvédegységek előtt a legveszélyesebb feladatokat kellett ellátniuk: aknaszedést, illetve erődítési munkálatokat.
Csákánnyal, lapáttal, ásóval kellett a Vörös Hadsereg feltartóztatásában részt venniük. A Don menti harcoknál frontvonalbeli tankcsapdák („spanyolbakok”) kihelyezését vagy éppen a legalantasabb munkákat osztotta rájuk az adott század felett diszponáló honvédtiszt – ez utóbbiak között előszeretettel alkalmazták a latrinák takarítását. Ritka esetben egészségügyi szolgálatot is elláttak, különösen ott, ahol orvosok voltak a soraikban.
Szintén a honvédegységek általi megalázásukat szolgálta az, hogy hadműveleti területen nem közlekedhettek járművön, nem használhatták a járdákat sem, továbbá nem fogadhattak postát. Ők voltak a leginkább kiszolgáltatva a keret (honvéd közlegények) és a tábori csendőrség kényének-kedvének, ami rendszeres visszaélésekbe, néha szadizmusba, gyilkosságokba torkollott.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2024. őszi számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap