Már gyermekkorában tragédiák kísérték Radnóti Miklós életét
2024. november 9. 15:05 MTI
80 éve, 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja. Korai költészetét a szabadvers forma, a lázadó expresszionista hang jellemzi, az egyre fenyegetőbb létben megszülető művei azonban már kiérlelt, klasszikus formát mutatnak.
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni
Korábban
Budapesten született 1909. május 5-én. Születése anyja és ikertestvére életébe került, e súlyos örökség későbbi költészetére is hatással volt. Tizenegy évesen teljes árvaságra jutott, ettől kezdve anyai nagybátyja, Grosz Dezső nevelte, aki kereskedelmi pályára szánta.
A csehországi Reichenberg (Liberec) textilipari szakiskolájában tanult, majd 1928 és 1930 között nagybátyja cégénél dolgozott. Az irodalom vonzásának nem tudott ellenállni, már kamaszkorától verselt. 1929-ben és 1930-ban részt vett a Kortárs folyóirat szerkesztésében, 1930-ban megjelent első kötete, a Pogány köszöntő.
Beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára, ahol a piarista szerzetes, tudós-költő Sík Sándor egyik legkedvesebb tanítványa lett. Bekapcsolódott a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tevékenységébe, falukutató utakon, a munkásotthon kulturális életében vett részt, továbbá kapcsolatba került az illegális kommunista párttal is.
Radnóti 1931-ben, Párizsban
1931-es kötetét elkobozták, izgatással, vallásgyalázással vádolták. 1934-ben doktorált, Kaffka Margitról írta disszertációját. Feleségül vette Gyarmati Fannit, aki ihletője volt a magyar költészetben ritka hitvesi líra gyengéd hangú darabjainak.
Radnóti Miklós zsidó származása miatt nem jutott tanári katedrához, magánórákból, szerény tiszteletdíjakból élt. 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott, anyagi helyzetének javulásával a harmincas évek derekán többször járt Párizsban. Egymást követően több kötete is megjelent, 1936-ban a pályája fordulópontjának tartott Járkálj csak, halálraítélt, majd a Meredek út és az Ikrek hava gyermekkorának prózai összegzései.
Műfordításokon is dolgozott, Vas Istvánnal közösen Apollinaire válogatott verseit jelentette meg, majd La Fontaine meséit fordította. 1940-ben még napvilágot látott Válogatott verseinek kötete, de ettől kezdve élete folyamatos rettegés lett. A Tajtékos ég kötetet Radnóti még maga állította össze, de az csak halála után, 1946-ban jelent meg, kiegészítve utolsó verseivel.
A költőt származása miatt többször behívták munkaszolgálatra, megfordult Szamosveresmarton, Margittán, Királyhágón, Élesden, s közben hosszabb-rövidebb időt otthon tölthetett. 1944 májusában a szerbiai Bor melletti lágerbe került, innen indították utolsó útjára 1944 szeptemberében.
Társaival együtt gyalogmenetben hajtották nyugat felé, a már járásképtelen költőt a Győr melletti Abdánál november 9-én a keretlegények agyonlőtték. Utolsó verseit tartalmazó füzetét, a Bori noteszt exhumálásakor kabátjának zsebében találták meg.
Radnótit 1946 augusztusában Budapesten, a Kerepesi úti temetőben temették el. 2009-ben Pesten a nevét viselő színház előtt felavatták szobrát, Varga Imre szobrászművész munkáját. Egy irodalmi és egy antirasszista díjat is elneveztek róla. Felesége, Gyarmati Fanni 2014 februárjában hunyt el, 1935-től 1946-ig írott naplója 2014 decemberében jelent meg.
Radnóti Miklós
Radnóti korai költészetét a szabadvers forma, a lázadó expresszionista hang jellemzi, az egyre fenyegetőbb létben megszülető művei azonban már kiérlelt, klasszikus formát mutatnak. Prózai írásaiból kiemelkednek kortársairól írott tanulmányai, valamint az 1937-től 1943-ig vezetett Naplója, amely értékes lélektani dokumentum is.
Ahogy Hegedűs Géza rámutatott: nála „a forma fegyelme esztétikai és művészi válasz egy kaotikus világra, melyből hiányzik az emberség”. Hagyományos műfajokat elevenített fel: az episztolát (Levél a hitveshez), a himnuszt (Himnusz a békéről), az ódát (Nem tudhatom...) és az eklogát. Lírai képeslapjai, a Razglednicák megrendítő erejű beszámolók életének utolsó hónapjairól, a teljes fizikai és lelki kiszolgáltatottságról és nyomorúságról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap