Ki, mit tud a lehetőségek országáról?
2010. augusztus 18. 08:48
Polgár, polgárság - e fogalmakat különösen sokat halljuk és használjuk a rendszerváltás óta. De vajon tudjuk-e, miről is van szó, mit jelentenek? A kérdés problematikáját egy májusban indított vándorkiállítás járja körül, amely holnaptól Nagycenken látható.
Korábban
A polgárjogot nyert, személyi szabadsággal rendelkező városlakó osztály átmenetet képezett a nemesség és a jobbágyság között. A kiállítás sorozat azt mutatja be, vajon milyen szerepet játszottak a polgári mentalitás és értékrend megformálásában?
Hat történeten keresztül mutatja be a kiállítás azt a folyamatot, hogy miként alakult ki az a fontos szerep, amelyet a polgárság betöltött az ipar, kereskedelem, a tudományok, a kultúra, a közélet terén. A hat történethez járul a vándorkiállítás helyszínein az adott település, megye, régió polgárosodásának „története” - családok, kiemelkedő személyiségek és teljesítmények bemutatásával. Ezeket megismerve érthetjük meg, miként lehetett bárki – származásra, nemre való tekintet nélkül – „hazájának hasznos polgára”, ahogy ezt Kner Imre édesapjának írt levelében célként megfogalmazta. A szabadság adta lehetőségek országában, a 19. századi Magyarországon…
A nagycenki történet Id. Storno Ferenc (1821-1907) életét idézi meg. Id. Storno Ferenc Kismartonban született, gyermekkorát Landshutban töltötte, ahol a családi hagyomány szerint kitanulta a kéményseprő mesterséget. Közben rajzolással töltötte minden szabadidejét, a müncheni képzőművészeti akadémián szerette volna tovább képezni magát, de rosszabbodó családi és anyagi körülményei ezt nem tették lehetővé. Folytatva ősei hivatását, vándorló kéményseprő lett, s 1846-ban végleg letelepedett Sopronban.
Szorgos művészeti önképzéssel és kiemelkedő tehetségével egyre több festészeti megrendelésre tett szert. Az 1850-es évektől az építészet és az akkoriban meginduló műemlékvédelem területén kifejtett tevékenysége hozta meg számára a szakmai elismerést. A történelmi Magyarország területén rengeteg középkori műemlék felmérését végezte el elsőként. Restaurátori munkákat, műemlék-helyreállításokat is vállalt ifj. Ferenc festő és Kálmán építész fiával együtt. Bécsi barátja, Friedrich Amerling festőművész hatására tudatos műgyűjtésbe kezdett, mely elsősorban a 17-19. századi kézműves, céhes ipar termékeire, használati eszközökre, bútorokra terjedt ki.
A németül beszélő Storno Sopron városának megbecsült polgára lett, részt vett a városi polgárság intézményeinek létrehozásában és működtetésében.
Megtekinthető: Nagycenk, 2010. augusztus 19. – 2010. szeptember 30.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.