Helyére emelték Munkácsy képét Debrecenben
2009. augusztus 14. 19:15 MTI
Helyére emelték Munkácsy Mihály nagyméretű alkotását, a Krisztus Pilátus előtt című képet a debreceni Déri Múzeumban.
Korábban
A rendkívüli körültekintést igénylő műveletet Szentkirályi Miklós restaurátor irányításával, helyi tűzoltók segítségével végezték el a múzeum munkatársai. Ezzel ismét együtt van Debrecenben Munkácsy Mihály híres trilógiája: a Kanadából július végén megérkezett Krisztus Pilátus előtt, valamint a múzeum tulajdonában lévő Ecce Homo és a Pákh Imre Amerikában élő gyűjtő tulajdonát képező, de örökös debreceni letétbe helyezett Golgota.
Lakner Lajos, a Déri Múzeum igazgatója elmondta: a három képet először augusztus 19-én tekintheti meg együtt a nagyközönség. Még lakkozási munkákat végeznek a festményen, majd letakarják, hogy a többi alkotást a múzeum látogatói addig is megtekinthessék - tette hozzá.
A három kép utoljára 2002 és 2007 között volt együtt látható Debrecenben. A Krisztus Pilátus előtt című alkotást 2007 decemberében szállították vissza Kanadába, ahol azt 2008 tavaszán bemutatták, majd feltekert állapotban raktározták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.