Nem Woodstockban volt a híres fesztivál
2008. október 3. 08:37 MTI
Az eredeti helyszínhez közel, New York államban forgatják és várhatóan már jövőre bemutatják a mozikban a tajvani születésű Ang Lee első vígjátékát, amelyet az Oscar-díjas filmrendező készít az 1969-es woodstocki popfesztiválról és annak atyjáról az "ellenkultúra" története egyik mérföldkövének tekintett esemény közelgő 40. évfordulójára.
Korábban
Mint David Lee, a rendező producere csütörtökön elmondta, a Focus Features produkciójában készülő Taking Woodstock-ot (Woodstock bevétele) Elliot Tiber hasonló című könyve alapján forgatják. Ez lesz Ang Lee első vígjátéka és harmadik melegtémájú filmje. A cselekményről vagy a költségvetésről a szóvivő nem árult el részleteket.
A homoszexuális Elliot Tiber volt az, aki a New York állambeli Bethel város kereskedelmi kamarájának elnökeként 1969 tavaszán engedélyt szerzett a fesztivál megrendezésére Sullivan megyétől, amelynek amúgy is jól jött egy ilyen nagy esemény katasztrofális pénzügyi helyzete miatt. Az első elképzelések szerint a fesztivált Tiber 15 hektáros farmján tartották volna, de miután tervezett méretei ezt hamar túlnőtték, új helyszínt kellett keresni.
Ma már kevesen tudják, hogy "Woodstock" nem is Woodstockban volt, mert a Betheltől mintegy 90 kilométerre fekvő város az utolsó pillanatban lemondta a rendezést, és akkor sietett a kétségbeesés határán lévő szervezők segítségére a Bethel környékén élő Max Yasgur és felajánlotta "a három nap béke, zene, szerelem" néven elhíresült 1969. augusztus 15 és 18 között tartott fesztivál részére a maga farmját. Mivel azonban ekkor már Woodstock nevét harangozták be a médiában, ez a név maradt.
Yasgur számára ez a kultúrtörténeti áldozat végzetesnek bizonyult: a közel félmilliós tömeg nemcsak az ő farmján végzett nagy pusztítást, hanem birtokszomszédai is egymás után perelték be őt a károk miatt. A megpróbáltatások aláásták egészségét és 1973. februárjában szívroham végzett vele 54 éves korában. Az ő neve azonban hamar része lett a woodstocki legendának, annál is inkább, mert látható a fesztiválról készült dokumentumfilmben, amint a színpadról köszönti a közönséget. Tiber azonban árnyékban maradt és csak 1994-ben, Woodstock 25. évfordulóján tette közzé először emlékezését.
A Túl a barátságon (Brokeback Mountain) 53 éves rendezője San Franciscóban egy tv-szereplésre várakozva találkozott Elliott Tiberrel, aki éppen saját Woodstock-történetének folytatását érkezett reklámozni. A film az egyén és élete sorsszerűségének kapcsolatát boncolgatja. Dan Bloom, Tajvanon élő amerikai újságíró szerint nagyon sokan csodálkoznak majd, hogy egy tajvani születésű rendező ilyen témához nyúl, de úgy véli: nincsen ebben semmi meglepő: "Nem Ang Lee választja meg filmjeit, a filmek választják őt" - mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap