Összedőlhet a pisai ferdetorony vetélytársa
2007. július 31. 10:00
Bad Frankenhausen türingiai város temploma 56 méter magas tornyának csúcsa 4,33 méterrel "elhajlott" és ezzel meghaladta a világhírű pisai Campanile 4,27 méteres ferdülését.
Korábban
Szakértői vélemény szerint az elhajlás annak a karszt kövezetnek köszönhető, amelyre az 1382-ben épített templom alatti római korabeli építményt emelték. A talaj rendszeresen mozog alatt, és ez a rendkívül lassú mozgás, amely a múltban vízmosások következtében jelentős arányokat öltött, egyszerűen feltartóztathatatlan. Ráadásul a vidék geológiailag két plató - Bad Frankenhausen és Sonderhausen - találkozási pontján fekszik, ami évszázadok óta földcsuszamlásokhoz vezetett.
Írásos feljegyzések tanúsítják, hogy a templomtorony már 1640-ben elhajlott és az 1759. évi tűzvész után kiigazításra szorult. 1934-ben függőlegesen kettétört a templomtorony és a két felét több szinten is acélkapcsokkal illesztették össze. Miután a torony egyre jobban ferdült, 1958-ban elhatározták a lebontását. A gótikus feszület és a keresztelő kút a város más templomaiba került, az orgonát eladták egy közeli településnek, a végleges lebontás azonban váratott magára. A templom hosszú éveken át hatósági rendelkezésre zárva tartott.
A különleges műemlék megmentésére 1992 óta folynak az előkészületek. Tervezik az épület alatti talaj feltöltését és megerősítését, amitől az évi 6-8 centiméteres elhajlás csökkentését remélik. A munkálatok eredményessége esetén pedig akár még legalább száz évig fennmaradhat Bad Frankenhausen ferde tornya.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.