Paprikás csirkét főztek Mongóliában
2007. július 8. 14:00
Mongóliában úticéljához érkezett a magyar Szilasfood-Lucullus Góbi Expedíció. A csapat ebből az alkalomból paprikás csirkét is főzött, amellyel Altajban megkínálták a helyi elöljáróságokat is.
Korábban
Korábban még teát főztek |
A hét tagú csapat arra vállalkozott, hogy Góbi-sivatag mongóliai szakaszán, Dalanzadgad és Altaj település között lóháton tesz meg mintegy 1000 kilométert 30 nap alatt. Eközben gasztronómiai, egészségügyi, rádiótechnikai és más kutatásokat végeztek.
Az expedícióban részt vett a Lucullus Baráti Társaság több tagja, akik arról váltak híressé, hogy tavaly az Északi-sarkon főztek paprikás csirkét, majd idén a Budapest-Bamaco ralin tevehúsos tarhonyát készítettek. A paprikás csirke már-már szimbolikus ételükké válik, hiszen most Mongóliában főzték meg.
Az expedíció pénteken autóval utazik Ulánbátorba, ahol átadja a Magyar Nemzeti Múzeum ajándékát a Mongol Történeti Múzeumnak. A Magyar Nemzeti Múzeum Radnóti Andor, magyar származású volt mongol egészségügyi főbiztos fényképeinek digitális változatát, valamint a múzeum üzenetét küldte el az expedíció tagjaival. A magyar csapat július 12-én érkezik meg Budapestre.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap