Jurtából indultak Mongóliába a magyar kutatók
2007. június 7. 16:00
Átadta az ulánbátori mongol Történeti Múzeumnak szánt ajándékot Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Szilasfood-Lucullus Góbi Expedíció tagjainak.
Korábban
A gyakorlati tudnivalók között fontosnak tartotta elmondani, hogy a jurtákat a farkasok, medvék és más betolakodók ellen védő harcias kutyák őrzik, így ajánlott megvárni míg a házigazda elzavarja a négylábúakat és csak aztán leszállni a lóról. A mongolok szerint a küszöb alatt szellem lakik, ezért a vendégeknek ügyelniük kell majd arra, hogy ne lépjenek a fejére, vagyis a küszöbre.
Az expedíció hét résztvevője nyolc hónapos felkészülést követően indul útnak június 8-án, pénteken. A csapat a Góbi-sivatag mongóliai szakaszán vonul keresztül Dalanzadgad és Altáj település között. Olyan legendás, Európa számára szinte teljesen ismeretlen történelmi vidéken haladnak át, ahol többek között Kőrösi Csoma Sándor, Vámbéry Ármin és Stein Aurél vélte felfedezni az ősök hazáját. Útjuk érinti a Selyemút egyes szakaszait, és több nemrégiben feltárt, tudományos szenzációszámba menő hun kori temetkezés helyszíneit.
Az expedíció 21. századi technológiákkal orvosi, távközlési méréseket, valamint gasztronómiai és antropológiai kutatásokat végez az egy hónapos út során.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap