2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Jégviharral küzd a Góbi-expedíció

2007. július 4. 08:00

A Góbi-expedíció tagjai több száz kilométeres útjuk során eddig is számos izgalmas kalandot éltek át, jég- és homokvigarba kerültek, és a több éve tartó aszály miatt meg kellett változtatniuk útirányukat.

A hét résztvevős Szilasfood-Lucullus Góbi Expedíció a sivatag mongóliai szakaszán vonul keresztül Dalanzadgad és Altaj település között azzal a céllal, hogy gasztronómiai, egészségügyi, rádiótechnikai és más kutatásokat végezzen. Az egyhónapos út jórészét lóháton teszik meg.

A csapat június elején indult el Budapestről Mongólia fővárosába, Ulánbátorba, ahonnan teherautóval Dalanzadgadba utazott, majd lóhátra ült. Az expedíció tagjai, miután áthaladtak a kő- és homoksivatagon, átkeltek az Ikh Bogd hegység kétezer méteres hágóin, majd a sós tavak vidékén, és június 26-án érkeztek meg az Altaj-hegység délkeleti vonulatához, ahol három napot töltöttek el tudományos kutatásokkal és megfigyelésekkel.

Június 29-én indultak újra útnak az Altaj háromezer méteres hágói felé. Útjukon jég- és homokviharba kerültek, amelyben órákon keresztül haladtak, míg el nem érték vonulásuk utolsó szakaszának alaptáborát 2820 méter magasságban, ahol jelenleg is tartózkodnak. Az Altaj hegységig vezető, több száz kilométeres utazás során rendkívüli nehézségeket okozott az aszály is. A helyi vezetőkkel eredetileg tervezett útvonal itatóhelyei és legelői kiszáradtak, ezért mintegy 150 kilométeres kitérőre kényszerült a társaság - áll az expedíció közleményében.

A sivatag és az időjárás támasztotta nehézségek ellenére az expedíció tagjai folyamatosan végzik kutatásaikat, például nomád családoktól sajátítják el a tejtermékek feldolgozásának, a hús konzerválásának, valamint a főtt, sült, párolt ételek elkészítésének mesterfogásait. Varga Ferenc vezetésével orientalista kutatásokat végeznek, amelyek többnyire a nomád állattartás régiónkénti különbségére fókuszálnak. A keletkutatási program különleges fejezetének számít az elmúlt ötezer év mindennapjaiba betekintést nyújtó türk, tibeti és mongol sziklarajzok fotódokumentációjának az elkészítése.

Ágoston Viktor és Batmunkh Enkhjargal, a Semmelweis Egyetem hallgatói az expedíció egészségügyi problémáira koncentrálnak, és folyamatosan dokumentálják a csapat egészségi állapotát. Az energiaellátási és rádiókommunikációs feladatokat a csapat rádiótechnikusa, Néher Márton, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója végzi.

A Szilasfood-Lucullus Góbi Expedíció további, közel 300 kilométert tesz meg lóháton az Altaj hegység 3000 méter magas hágóin ahhoz, hogy július 5-én elérje a régió legnagyobb települését és az utazás célállomását, Altaj települést.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár