Elűzött uralkodók, trónfosztott királyok II.
2005. július 22. 10:00
Ferdinánd, Kossuth, Károly
Uralkodó lemondásához vezetett az 1848-49-es forradalom is a bécsi udvarban dúló hatalmi harcok következményeként. Az 1835-ben megkoronázott V. Ferdinánd ugyanis az udvar `keményvonalasabb` szárnyának vezéregyénisége, Zsófia főhercegnő szerint is `gyengekezű, pipogya és epilepsziás` király volt, akinek fő támasza, Metternich elvesztése után kicsúsztak a kezéből a Birodalom országai. Persze mindezt lehet úgy is értelmezni, hogy a király engedett a reformtörekvéseknek, ami viszont sokak félelmei szerint az egyes területek önállósodásához és a Birodalom széthullásához vezettek volna. 1848. december másodikán lemondatták, s helyét Zsófia fia, I. Ferenc József foglalta el (akit azonban csak 1867-ben koronáztak magyar királlyá). Ferdinánd feleségével a prágai Hradzsinba költözött, ahol végre minden idejét hobbijának: a botanikának, heraldikának és zenének szentelhette, és 1875-ben hunyt el.Talán nem árt pár szót is ejteni a magyar történelem egyik nagy száműzöttjéről, Kossuth Lajosról is, aki kormányzó-elnöki pozíciójáról lemondva kényszerült 1849-ben száműzetésbe, mely haláláig (1896) tartott. Kossuth 1849. április 14-én lett Magyarország kormányzója, és a dicsőséges tavaszi hadjárat után június ötödikén tért vissza a kormánnyal együtt Pestre. A belpolitikai és katonai helyzet alakulása miatt azonban előbb általános felkelést hirdetett (június 27), majd segélykérő kiáltvánnyal fordult Európa népeihez: `... ébredjetek fel ó népei s nemzetei a szabad és keresztyén Európának! Magyarország terén Európa szabadsága döntetik el.` A császári csapatok és az orosz hadsereg által alkotott harapófogóba szorítva menekülnie kellett, és mivel nagy terve, a szegedi összpontosítás nem érte el az általa remélt sikert, így augusztus 11-én aláírta lemondó nyilatkozatát, és Görgeyre bízta a teljhatalmat. Augusztus 15-én megérkezett Orsovára, és James Bloomfield névre szóló angol útlevelet kért a belgrádi angol konzulátustól - mellékelve a magyar külügyminiszter ajánló sorait. 17-én tudta meg a fegyverletételt, és 22-én érkezett meg Vidinbe, ahonnan novemberig nem mehetett tovább a kiadatását követelő orosz és osztrák kérések miatt. Hatalmáról azonban úgy tűnik, nem mondott le végleg: augusztus 30-án kormányzói rendeletet bocsájtott ki az emigráció szervezéséről és rendeltetéséről. Kossuth így Vidinben gyorsan megtalálta politikai szerepének lényegét, s ez volt az a szerep, melyen haláláig nem változtatott: `szegény szerencsétlen hazánk el van veszve. Nem az ellenség ereje, hanem árulás és alávalóság által esett el.`
Utolsó lemondatott uralkodónk, a jelenleg boldoggá avatott IV. Károly volt, aki Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után lett a trón várományosa, melyre Ferenc József halála után, 1916-ban lépett. Mivel 1917 elején már reménytelen helyzetbe kerültek a központi hatalmak, többszöri kísérletet tett az antanttal való különbéke megkötésére, sőt, a német kormányt is igyekezett meggyőzni a kompromisszumos megoldásra. 1918 novemberében előbb az osztrák, majd a magyar ügyekben való minden részvételéről volt kénytelen lemondani, s miután mindkét országban kikiáltották a köztársaságot, családjával Svájcba költözött. 1921-ben kétszer is kísérletet tett a magyar trón visszaszerzésére, a második alkalommal fegyveres összetűzésekre is sor került. Károlyt őrizetbe vették, majd az antant száműzte Madeirára, ahol röviddel később elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.