Elűzött uralkodók, trónfosztott királyok II.
2005. július 22. 10:00
Anjou viszályok
Az Árpád-ház utolsó aranyágacskájának letörése után (1301) több jelölt is pályázott a magyar trónra: II. Vencel cseh király fiát, Vencelt Székesfehérváron a Szent Koronával koronáztak királlyá, ám uralmát nem fogadták el törvényesnek, mert koronázását nem az esztergomi, hanem a kalocsai érsek végezte. A közállapotokra jellemző, hogy Vencelt apja alig három év után hazamenekítette az országból, és a fiú II. Vencel halála után III. Vencel néven 1305-ben a cseh trónra lépve lemondott a magyar koronáról. A helyzet azonban nem vált egyszerűbbé, ugyanis ezt nem Károly Róbert, hanem a bajor herceg, Wittelsbach Ottó javára tette. Ottó hamarosan megérkezett Magyarországra, ám az ő koronázása is hasonló formai hibát vétett, s így ezt is érvénytelennek tekinthették (a veszprémi és a csanádi püspök koronázta meg). Ottó hamarosan az erdélyi vajda, Kán László fogságába esett, s onnan csak úgy szabadult, ha lemondott a koronáról s magyar trónról. Szabadulása után azonnal hazatért Bajorországba, s bár korábban lemondott róla - haláláig viselte a magyar királyi címet.
Detronizált uralkodónak tekinthetjük I. Nagy Lajos öccsét, András herceget is, aki Nápoly trónjára - fondorlatos öröklés kapcsán - csak Johanna királynő férjeként került. Andrást a hatalomból, amelyben Nápolyban sosem volt része, egy belső összeesküvés tagjai távolították el, miután több késszúrással végeztek vele, majd erkélyéről felakasztották (ugyanis babonásan féltek attól, hogy erős szervezetét nem sikerül megmérgezni).
Nagy Lajos lánya, Mária királynő uralma alatt - bár férje, Luxemburgi Zsigmond személyében már lehetségessé vált a trónutódlás elrendezése - sokan egy Anjou férfit láttak volna szívesebben a trónon, így 1385-ben többen is támogatták Durazzói Kis Károlyt, aki az év közepén partraszállt Dalmáciában, a budai országgyűlésen királlyá választották, majd Mária lemondásának hírére Székesfehérváron meg is koronázták. Uralma nem tartott sokáig, a hazatérő nemesség segítségével Nagy Lajos özvegye, Erzsébet anyakirályné és Mária Budán tőrbecsalták, majd a súlyosan sebesült Károlyt Visegrád várába zárták, ahol a királlyá választása utáni 39. napon meghalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.