Amit Gettysburgről tudni kell
2013. július 8. 12:26
Korábban
Elhozta az USA történetének egyik legfontosabb beszédét
„Nyolcvanhét évvel ezelőtt ősatyáink egy új nemzetet teremtettek e földrészen, mely szabadságban fogant és azon elképzelés által vezéreltetett, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett” – mondta Lincoln, miután 1863. november 19-én újra összegyűltek a csata egykori helyszínén és megszentelték a nemzeti temetővé alakított területet. Az itt elhangzott 272 szó az Egyesült Államok történetének egyik legfontosabb elnöki beszéde lett; Lincoln úgy emlékezett a csatára, hogy az nem csak az Unió egyben tartása miatt volt mérföldkő, hanem mert fontos eszmék kiteljesítését is szolgálta.
Az USA 16. elnöke a szabadság újjászületéséről beszélt, s kijelentette, hogy a háború már-már magának a demokráciának a lényegét veszélyeztette. „A mi dolgunk inkább az, hogy a még hátralévő, előttünk álló feladatoknak szenteljük magunkat (…), hogy mi itt meghozzuk azt a nemes elhatározást, miszerint nem engedjük, hogy e holtak halála hiábavaló legyen; hogy országunkban a szabadság Isten kegyelméből újjászülethessen; és hogy a nép kormánya a nép által és a nép érdekében kormányozva ne tűnhessen el a Föld színéről” – zárta nagy hatású beszédét Lincoln.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait tegnap
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban tegnap
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? tegnap
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai tegnap
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye tegnap
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat tegnap
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése tegnap
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó tegnap