Tönkretehetnek egy polgárháborús csatamezőt
2011. május 3. 12:55
Hulladékhasznosító erőművet fognak építeni a Monocacynál megvívott polgárháborús csata egykori helyszíne mellé az Egyesült Államokban, ami végleg elcsúfíthatja a történelmi helyszínt.
Korábban
Susan Trail, a csatatér felügyelője szerint a látogatók az emlékparkból látni fogják az erőművet és annak magas kéményét, így a táj nagy részét el fogja nyomni a készülő erőmű. A csata átélését már eleve nehézzé teszi az a tény, hogy a területet most is egy államközi autópálya "vágja ketté".
A Frederick megye részéről illetékes Blaine Young nyilatkozata szerint az erőmű bizotosan a csatatérhez közel fog megépülni. A területet már eleve a megye birtokolja, a tervezett építési területhez közel egy szennyvíztisztító üzemel, ami működése során iszapot termel. A szennyezett iszap a tervek szerint az új erőműbe fog kerülni.
A marylandi Frederick mellett 1864 júliusában lezajlott Monocacy csatában az uniós csapatok ütköztek meg a Washington felé előrenyomuló föderációs erőkkel. Az északiak elvesztették a csatát, így megállítani nem, csak lassítani tudták az előrenyomuló délieket, de még ez is elég volt ahhoz hogy megerősítsék a veszélyeztetett uniós fővárost. Monocacy így fontos, de nem olyan jelentős ütközet, mint Antietam vagy épp Gettysburg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait tegnap
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban tegnap
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? tegnap
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai tegnap
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye tegnap
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat tegnap
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése tegnap
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó tegnap