Kétezer éves rituális fürdőt találtak Izraelben
2011. október 14. 13:10
A második templom korából származó rituális fürdő maradványai kerültek elő a córai kibuc területén végzett ásatás során.
Korábban
A csatornaépítést megelőző, az izraeli Régiségügyi Hatóság által végzett leletmentő ásatáskor vakolattal bevont, négyzet alakú építményre lettek figyelmesek a helyszínen dolgozó régészek. A három fal által körülvett részen tárolták a vizet, a sarokban elhelyezkedő csatorna pedig a víz szivattyúzásáért volt felelős. A szakemberek a tapasztott padló mellett három lépcsőfokot is azonosítottak.
A mikve, más néven rituális fürdő a vallási előírásokban szereplő testi-lelki megtisztulás fontos kelléke, a második templom idején (i.e. 1. század-i.sz. 1. század) Júdea zsidó lakossága alkalmazta nagy számban; ilyen fürdőt találtak például a holt-tengeri tekercsek lelőhelye közelében, Hirbet Kumránnál is.
A régészek szerint a felfedezés megfelel a történelmi feljegyzéseknek, amely azt állítja, hogy a régióban zsidó telep létezett, egészen a templom 70-ben történt lerombolásáig. Az ásatásokat vezető Pablo Betzer régész szerint ez az első alkalom, hogy a régióban ebből az időszakból származó tárgyi emlékre bukkantak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.