„Soha ennyi szülő nem vitte magával a gyermekeit a sírba” – hat pusztító pestisjárvány
2017. március 3. 14:27
Korábban
A londoni „mészárlás”
A 16-17. század során a pestis többször is lecsapott Londonra. A legsúlyosabbnak ezek közül az 1665-6-ban pusztító járvány bizonyult. A dögvész elsőként egy külvárosban, St. Giles-in-the-Fieldsben ütötte fel a fejét, ám hamarosan a többi városrészre is átterjedt a járvány. A csúcson, 1665 szeptemberében hetente mintegy 8 ezren vesztették életüket. A tehetősebbek – II. Károly királyt is beleértve – vidékre menekültek, így a pestis elsősorban a szegényebb rétegeket tizedelte meg. „Soha ennyi férj és feleség nem halt még meg együtt, soha ennyi szülő nem vitte magával a gyermekeit is a sírba” – írta Thomas Vincent tiszteletes. A járvány terjedését a londoni hatóságok a fertőzöttek saját otthonukba történő bezárásával kívánták megfékezni, amelyeket egy vörös kereszttel jelöltek meg. 1666-ig mintegy 75-100 ezren haltak meg a járvány pusztítása következtében. Ugyanabban az évben Londont még egy hatalmas tragédia érte: hatalmas tűzvész tette a földdel egyenlővé a belváros nagy részét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.