Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
2021. május 14. 13:17 MTI
Az utolsó jégkorszak az eddig véltnél jóval hidegebb volt, a mai átlaghőmérsékletnél 6 Celsius-fokkal hűvösebb – olvasható svájci, német és amerikai kutatóknak a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányában.
Korábban
A szakértők munkájuk során ősi talajvizet elemeztek. Az abban oldott, kémiailag nyugalmi állapotban lévő nemesgázok elemzéséből kiderül, milyen hőmérsékletek uralkodtak, amikor a víz a talajba szivárgott.
A vizsgálatot, amelyben az Eawag vízkutató intézet is részt vett, az amerikai Woods Hole Oceanográfiai Intézet munkatársa, Alan Seltzer vezette.
A világ minden tájáról származó már meglévő adatokat vagy újonnan vett talajvízminták adatait elemezték ki szisztematikusan, világszintű sztenderdek alapján. Relatív kormeghatározási módszerekkel létrehoztak egy hőmérsékleti görbét.
A legalacsonyabb értéke az utolsó jégkorszak, az utolsó glaciális maximum (LGM) csúcspontjának felel meg.
Eszerint a globális átlaghőmérséklet hat Celsius-fokkal alacsonyabb volt a mainál, tehát 14 Celsius-fok helyett 8 Celsius-fok volt. Eddig a tudósok úgy vélték, a hőmérséklet csak 3-5 Celsius-fokkal lehetett alacsonyabb.
Az eredmények egybevágnak új, fosszilis tengeri planktonokon végzett értékelésekkel. Ezek abból indulnak ki, hogy a klíma érzékenyebb a légkörben lévő szén-dioxidra, mint ahogyan azt korábbi tanulmányok feltételezték.
Ez nem jó hír a jövőbeli globális felmelegedés szempontjából. A Föld ugyanis eszerint az eddigi becslésekhez képest erőteljesebben felmelegedhet – mondta Werner Aeschbach, a Heidelbergi Egyetem környezetfizikusa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap