„Soha ennyi szülő nem vitte magával a gyermekeit a sírba” – hat pusztító pestisjárvány
2017. március 3. 14:27
Korábban
A harmadik világjárvány
Az első két pandémia, vagyis rendkívül nagy terület populációját megfertőző járvány a justinianusi pestis, valamint az 1347 és 1353 között tomboló fekete halál voltak. Az ún. harmadik pandémia 1855-ben ütötte fel a fejét a kínai Jünnan tartományban. Az ezt követő évtizedekben a járvány az egész világra átterjedt, és a 20. század elejére a gőzhajókon „utazó” fertőzött patkányoknak köszönhetően már nem volt olyan kontinens, amelyet ne érintett volna. A pestis az 1950-es évekig mintegy 15 millió áldozatot szedett. A legnagyobb pusztítást Kínában és Indiában végezte, de elszórt esetek Dél-Afrikától San Franciscóig számos helyszínen előfordultak. A hatalmas pusztítás ellenére a harmadik pandémia jelentősen hozzájárult a pestis okainak megértéséhez. 1894-ben Alexandre Yersin azonosította a fertőző betegséget okozó baktériumot, a Yersinia pestist. Néhány évvel később pedig bebizonyosodott, hogy a fertőzést elsősorban patkánybolhák terjesztették
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap