„Soha ennyi szülő nem vitte magával a gyermekeit a sírba” – hat pusztító pestisjárvány
2017. március 3. 14:27
Korábban
A fekete halál
1347-ben Európában kezdetét vette a történelem talán leghíresebb járványának tombolása. A keletről, feltehetően Krímből hazatérő itáliai kalózok közvetítésével behozott fertőző betegség mintegy öt éven át tizedelte Európa lakosságát. Városok teljes népessége tűnt el, az életben maradtak pedig idejük nagy részét azzal töltötték, hogy tömegsírokba földelték el a halottakat. A középkori orvosok köpölyözéssel, érvágással és egyéb, hatástalannak bizonyuló technikák segítségével próbáltak küzdeni a járvánnyal. Mivel a betegség okait nem sikerült felfedni, a legtöbben isteni büntetésként tekintettek rá, és voltak, akik a kutakat pestissel megmérgező zsidókat hibáztatták. A középkori zsidóüldözések egyik fejezete a fekete halál tombolásához köthető. A járvány tombolása 1353-ig legalább 50 millió emberéletet követet, vagyis Európa lakosságának több mint felét elragadta a fertőző betegség. Egyes történészek kiemelik, hogy a jobbágyokra nézve a pestis tombolásának pozitív hatásai is voltak, a munkaerőhiány közepette ugyanis a földesurak kénytelenek voltak a korábbinál jobb körülményeket biztosítani számukra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.