Piócagyűjtő, mumifikáló, előkóstoló – a történelem hét legrosszabb foglalkozása
2021. január 14. 10:15 Múlt-kor
Korábban
Előkóstoló
Az uralkodók, kiskirályok és más hatalmasságok körében évezredek óta komoly hagyománya van a paranoiának. Ennek egyik pregnáns megnyilvánulása volt, hogy a megmérgezés elkerülése érdekében meglehetősen gyakran alkalmaztak előkóstolókat.
E tisztség betöltői ugyancsak folyamatos halálfélelemben éltek, hisz mindennapos veszélyként leselkedett rájuk az „utolsó falat”. Az üldözési mánia Adolf Hitleren például annyira elhatalmasodott – tegyük hozzá, nem teljesen alaptalanul –, hogy az étkezések alkalmával tizenöt fiatal lány segítségével játszotta a kegyetlen gasztronómiai orosz rulettet.
A szerencsétlen lányokról – akik nem önszántukból, de életük kockáztatásával védték a Führert – pontosan tudható, hogy az ételek kóstolásakor szinte minden reggeli, ebéd és vacsora során a rettegéstől fakadtak sírva, nagyjából egy óra elteltével pedig az aznapi túlélés örömétől zokogtak.
A hét évvel ezelőtt elhunyt Margot Wölk 2013-ban állt a nyilvánosság elé, hogy 14 társával egyetemben ő volt Hitler előkóstolója. Az ételkóstolásra a helyi iskola épületében fegyveres SS-tisztek kíséretében került sor, s a hölgynek mindennap jelentést kellett tennie elöljáróinak feladatáról.
A korábbi korok ételkóstolóira nem csupán az hárult, hogy megízleljék a hatalmasságoknak feltálalt ételeket, de az elkészítésükért is felelősek voltak. Ily módon, persze, a saját életüket is óvták.
Az ételkóstolók általában nem önszántukból vállalták veszélyes munkájukat, a rómaiak például rabszolgákat alkalmaztak. Vlagyimir Putyinról és több amerikai elnökről is tudjuk, hogy alkalmaztak önkéntes ételkóstolókat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt 14:20
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban 13:20
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők 09:50
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum 08:20
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap