Aznap: 1941. június 26.
2019. június 26. 18:20 Múlt-kor
1941. június 26-án, csütörtökön a sajtóban főleg a néhány nappal korábban megindult Barbarossa hadművelet eseményeiről volt szó, de emellett is a különféle háborús hírek uralkodtak – Magyarországon még csak a készülődés szintjén, azonban a nap legfontosabb híre már másfelé mutatott.
„Kitiltották a horvátországi zsidókat a szabadtéri fürdőkből”
A Nemzeti Újság külföldi híre:
„Az usztasa-rendőrség megtiltotta a horvátországi zsidóknak a szabadtéri fürdők használatát. Egyúttal arra is kötelezték a zsidókat, hogy szolgáltassák be a hatóságoknak fényképező és mozigépeiket.”
„A horvát igazságügyminiszter nagyobbszámú bírót bocsátott el a birói karból. Olyan bírókról van szó, akik a belgrádi önkényuralom idején politikai perekben ítélkeztek és magatartásukkal kellemetlenül feltűntek.”
„Súlyos ítéletek a cukrászdaromboló nyilasok pörében”
A Népszava beszámolója:
„A büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa csütörtökön tárgyalta az emlékezetes óbudai cukrászda rombolás tetteseinek bűnpörét. Az ügyészség magánosok elleni erőszak bűntettével vádolta Végső Károly asztalost, Zsagott Pál textilgyári munkást, Rab Gábor raktárkezelőt, Mittelmayer József gyárimunkást, ifj. Mázán János Pál kötőszövő munkást, Karácsonyi László gyárimunkást, Lakner István borbélyt, Erdődi Ákos József géplakatost, Gelmann József asztalost, Wolf Géza csónakmestert és Unstadt Ferenc szövőgyári munkást, özv. Kopernai Lajosné varrónőt pedig bűnpártolás vétségével vádolta.”
„A vádirat szerint a vádlottak – a nyilaskeresztes párt III. kerületi szervezetének tagjai – tudták, hogy a Tavasz ucca 23. számú házban lévő cukrászda tulajdonosa, Floch Sámuel nyilasellenes érzelmű. Végső és társai ez év május 7-én 40-50 főből álló társasággal megjelentek a tavaszuccai cukrászdában.”
„Törni-zúzni kezdtek, összetörték a márványasztalt, a kirakattáblákat, a süteményeket, a fagylaltot a földre szórták és salakporral élvezhetetlenné tették. Floch Sámuellel szemben is erőszakoskodtak. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy ki volt az értelmi szerző, hogyan osztották ki a szerepeket és hogy csak azokat használták föl a bűncselekmény elkövetésére, akik teljesen megbízható párttagoknak bizonyultak.”
„Amíg a csoport tagjai a cukrászdában törtek-zúztak, addig a többiek figyeltek, hogy esetleges rendőri beavatkozásról idejekorán értesítsék társaikat. A bíróság kihallgatta a vádlottakat, akik tagadtak és visszavonták a rendőrségen tett beismerő vallomásukat. Zsagott Pál beismerte, hogy résztvett a cselekményben és azzal védekezett, hogy Floch Sámuel állandóan kihívó magatartást tanúsított a nyilasokkal szemben.”
„A bíróság a vádlottak és a tanuk vallomásának meghallgatása után Végső Károlyt felbujtás bűntette miatt egyévi börtönre, a többi vádlott közül Zsagott Pált szintén egyévi börtönre, Rab Gábort, Mittelmayer Józsefet és ifjabb Mázán Jánost tíz-tízhónapi börtönre, Gelmann Józsefet és Unstadt Ferencet kéthónapi, illetve egyhónapi fogházra s özvegy Kopernai Lajosnét bűnpártolás miatt 40 pengő pénzbüntetésre ítélte. A többi vádlottat bizonyítékok hiányában felmentették. Az ítélet nem jogerős.”
„A pápa visszaállította „Az Aranyrózsa vivői“-nek tisztségét”
A Pesti Hírlap külföldi értesülése:
„Mint Vatikánvárosból írják, XII. Pius pápa a pápai államtitkárság leiratával kinevezte „Az Aranyrózsa vivőivé” Don Enrico Barberini és Don Luigi Massimo Lancelotti hercegeket. „Az Aranyrózsa vivői”-nek tisztségét utoljára XIII. Leó pápa töltötte be Soderini gróffal, akinek halála után ez a tisztség betöltetlen maradt. Esetről-esetre – így mikor az olasz királynénak és a belga királynénak ajándékozta a pápa az Aranyrózsát –, ezt a becses ajándékot az apostoli paloták főszállásmestere: Marchese Sacchetti adta át. Most XII. Pius pápa visszaállította e tisztséget, amelyre egyszerre két személyt is nevezett ki az olasz arisztokrácia legelőkelőbb családjainak tagjai sorából.”
„Agyonlőtték szökés közben Mazri pasát”
A Nemzeti Újság külföldi híre:
„A Popolo di Roma beiruti jelentése szerint az angolok agyonlőtték Mazri pasa, volt egyiptomi vezérkari főnököt. A volt vezérkari főnök, mint ismeretes, nemrég eltűnt és hetekig hiába keresték. Azzal számoltak, hogy külföldre szökött, de azután az angol titkos rendőrségnek mégis sikerült egyiptomi területen elfognia. Mazri pasa azóta az angolok foglya volt. Az említett beiruti jelentés szerint ismét meg akart szökni és szökési kísérlet közben lőtték agyon az angolok. A Popolo di Roma megjegyzi, hogy hivatalosan még nem erősítették meg ezt. a hírt.”
„Ismeretlen holttestet fogtak ki a Dunából”
A Magyarság rövidhíre:
„Csütörtökön délben a Műegyetem melletti alsó rakparton oszlásnak induló férfi holttestét fogták ki a Dunából. A férfi 50 év körüli, középtermetű, kopaszodó, szakállas, őszes, ruházata szürke, zöld-fehér csíkos inget viselt, amelyen piros pamuttal varrott 40. szám látható, valamint Guttmann Ignác cég jelzése. Lábán fekete, magasszáru, foltozott cipőt viselt, zsebében nem voltak igazoló iratok, csupán egy oltókést találtak benne. Rendőrorvosi vélemény szerint négy héttel ezelőtt kerülhetett a holttest a Duna vizébe. Ha valaki a személyleírása alapján ráismer a halottra, tegyen jelentést a főkapitányságon.”
„Az amerikai repülőgépanyahajók kifutottak az Atlanti-óceánra”
A Nemzeti Újság beszámolója:
„A Neue Zürcher Zeitung csütörtök délelőtti kiadásában jelenti Washingtonból, hogy az amerikai flotta főparancsnoksága utasította az összes repülőgépanyahajókat, fussanak ki az Atlanti-óceánra és kutassanak tengeralattjárók és más hadihajók után.”
„Newyork, junius 26.”
„Roosevelt elnök egyik legfőbb bizalmasa, William Donovan tábornok, akinek nevét legutóbbi európai utazásai tették közismertté, szerdán beszédet mondott Pittsburgban a háború legújabb fejleményeiről. Tegyük félre a kommunista kérdést – mondotta – s részesítsük minden elképzelhető segítségben a Németország ellen irányuló brit-szovjet szövetséget A kérdést ma nem úgy kell feltenni, – tette hozzá Donovan – hogy a Szovjetuniónak segítünk, hanem úgy, hogy Németország ellenségét segítjük. Amikor beszéde végén azt kérdezték Donovantól, megüzeni-e az Egyesült Államok is a háborút, a tábornok kitérő választ adott és csak annyit mondott hogy a szövetkezett hatalmak igen nagy előnyre tennének szert, ha felhasználhatnák az USA tengeri és légi haderejét. A New York Times csütörtöki vezércikke is azt hangoztatja, hogy a hadianyagokat kizárólag Angliának kell szállítani és nem a Szovjetnek, még pedig a következő négy oknál fogva:”
„1. Angliába gyorsabban jut el a hadianyag, mint a Szovjetunióba;
2. az angolok ezt a hadianyagot azonnal fel tudják használni, a Szovjet ellenben aligha;
3. Angliában biztosabb helyen van a hadianyag, mert a német-szovjet háború kimenetele bizonytalan;
4. a Szovjetunió támogatása kérdésében nem egységes az amerikai közvélemény. A nép túlnyomó többsége helyesli ugyan Anglia megsegítését, de nem helyeselné a Szovjetunió megsegítését.”
„Zürich, junius 26.”
„Washingtonból jelentik: Knox tengerészeti miniszter a szerda esti sajtókonferencián egy hozzáintézett kérdésre kijelentette, hogy a Csendes- óceánon nem szándékoznak olyan vagy hasonló járőrszolgálatot berendezni, mint az Atlanti-óceánon. Német hajóknak a Csendes-óceánon való jelenlétéről, mondotta a miniszter, nincsenek hírek. A német-szovjet háborúra vonatkozólag Knox meglepő őszinteséggel kijelentette: Anglia és az Egyesült Államok számára nagyon hasznos volna, hogy ha a szovjet hadsereg lassú visszavonulással a német hadsereget az ország belsejébe vonná be. Ha a szovjet hadsereg mindent arra tesz fel, hogy a határon ellenálljon, akkor fennáll annak a veszedelme. hogy a hadjárat rövidesen véget ér. Knox ezután hivatkozott a japán–kínai hadjárat példájára. A keleti-tengeri helyzetre vonatkozólag Knox megjegyezte, hogy Németország megszerezheti g Keleti-tenger feletti uralmat, ha végez a Keleti-tengeren levő szovjet flottával, amelynek többek között mintegy 70 tengeralattjárója van. A sajtókonferencián nyilatkozott Sumner Welles külügyi államtitkár is s megismételte Roosevelt elnök kijelentését, hogy az elnök nem szándékozik semlegességi nyilatkozatot tenni a német-szovjet háború tekintetében.”
„A török nemzetgyűlés egyhangúlag jóváhagyta a német–török szerződést”
A Magyarság közölte az MTI külföldi értesülését:
„A nagy török nemzetgyűlés szerdán egyhangúlag jóváhagyta a török–német barátsági szerződést. A gyűlésen 308 képviselő jelent meg. Szaradzsoglu külügyminiszter hangoztatta beszédében, hogy Törökország – hála a Hitler kancellár által tanúsított megértésnek – új életre támasztotta a német–török barátságot. Meleg elismeréssel szólt a Führerről, valamint von Papen ankarai német nagykövetről, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a szerződés létre hozatalában. Szaradzsoglu beszédét többízben szakította félbe a hallgatóság lelkes tapsa.”
„A külügyi bizottság elnöke és több képviselő rámutatott arra, milyen régi keletű a török–német barátság. A szónokok hangoztatták, hogy Törökország békepolitikát űz. A diplomáciai páholyban megjelent Papen nagykövet Kroll követségi tanácsos és a német katonai attasé társaságában.”
„Finnország a háborúban”
A Népszava külföldi hírösszeállítása:
„A német távirati iroda helsinki jelentése szerint az állami hírszolgálati iroda a következő közleményt adta ki: Az országgyűlés szerdai ülésén Rangell államminiszter beszámolt a helyzetről és azokról a körülményekről, amelyek ezt a helyzetet fölidézték. A miniszter megállapította, hogy Finnország szerda reggel óta a Szovjet-Unió támadásainak tárgya és hogy a Szovjet-Unió háborús cselekedeteket hajt végre Finnország ellen. Ez okból Finnország minden rendelkezésre álló katonai eszközzel védelmi intézkedéseket tett. Az államminiszter nyilatkozata után az országgyűlés egyhangúlag bizalmat szavazott a kormánynak.”
„A Reuter-ügynökség londoni távirata közli: A londoni finn követség éjfélkor nyilatkozatot adott ki, amely hangoztatja, hogy a finn területnek Szovjet-Oroszország részéről történt megsértése és a finn városok bombázása védekezésre kényszeríti Finnországot.”
„A svéd parlament szerdán hozott határozatával kapcsolatban, amely szerint megengedik egy német hadosztály átvonulását Norvégiából Finnországba, csütörtökön hivatalos magyarázatot adtak ki Stockholmban. A magyarázat hangsúlyozza, hogy egy német hadosztály Norvégiából Finnországba való átvonulását mindkét részről kérték ugyan, de különösen a finn kérés volt az, amelynek engedtek. A német erők – mondja a magyarázat – nem maradnak Svédországban, számuk korlátozott és az engedély nem alkot precedenst. Svédország újra hangoztatja azt a legfőbb kívánságát, hogy a nagyhatalmak egymásközti viszályában semleges maradjon.”
„Úgylátszik, Moszkvában nem sérelmezik a svéd kormány elhatározását. Emellett bizonyít az a körülmény is, hogy a Szovjet-Unió felkérte a svéd kormányt érdekeinek képviseletére Magyarországon és Németországban. A svéd külügyminisztérium közlése szerint a svéd kormány elhatározta, hogy teljesíti a szovjetkormány kívánságát.”
„Itt közöljük a Stefani stockholmi jelentését, amely szerint Szlovákia felkérte a svéd kormányt, hogy vállalja el a szlovák érdekek képviseletét a Szovjet-Unióban.”
„Az Egyesült Államok politikai köréiben ezzel szemben éles hangon tárgyalják a svéd magatartást arra való hivatkozással, hogy a stockholmi kormány egészen más álláspontot foglalt el, amikor arról volt szó, hogy Anglia és Franciaország juttasson Svédországon keresztül segítséget az akkor is a Szovjet-Unióval háborúban álló Finnországnak.”
„Elszánt francia ellenállás Szíriában”
A Nemzeti Újság külföldi értesülése:
„Francia hivatalos körökben hangsúlyozzák, hogy a szíriai hadsereg az ötszörös túlerővel lévő ellenséggel szemben elszánt ellenállást tanúsít. Az ellenségeskedések kezdete óta különösen a francia légierő fejt ki rendkívül élénk tevékenységet. A francia főparancsnokságnak csak a rendelkezésre álló légierők kíméletlen harcba vetésével sikerült megállítania az angol előretörést, amely az utóbbi napokban főleg két irányban mozgott, mégpedig keleten Palmira ellen, nyugaton pedig Damaszkusz ellen, ahol tekintettel kell lenni arra is, hogy a csapatoknak napokon át a felszabadításra való kilátás nélkül kellett kitartaniok. A partvidéken még eddig nem sikerült az angoloknak Sidon felett északi irányban előre nyomulniok, noha azt a területet az angol légierő részéről is és a tenger felől is heves bombázás érte.”
„Elítélt embercsempész”
A Népszava híre:
„A szombathelyi törvényszék üzletszerűen elkövetett kivándorlásra csábítás és csalás miatt Horváth Géza nádasi földművest nyolchónapi, feleségét pedig nyolcnapi fogházra ítélte. Három társukat honvédelmi vétségért két-két napi fogházra ítélték. Horváth Géza az elmúlt hónapokban
nagyüzemszerűen szállította a körmendi járásból a fiatal leányokat és mezőgazdasági munkásokat Németországba.”
„Elhitette áldozataival, hogy biztos helyet tud nekik szerezni Németországban, ahol nagyszerűen fizetik őket. A beugratott emberektől 45-45 pengőt vett fel. Átvitte őket a határon, de később egyszerűen meglépett mellőlük. Horváth beismerte, hogy az embercsempészésen többezer pengőt keresett. Az ítélet nem jogerős.”
„Minden házban el kell látni a riasztóügyeleti szolgálatot”
A Népszava közölte az MTI értesítését:
„A honvédelmi miniszter a hatósági légoltalom szervezetei számára az ország egész területén a könnyített készültségi szolgálatból a szigorú készültségi szolgálatra való áttérést rendelte el. A lakóházakban és házcsoportokban a riasztóügyeletesi szolgálatot is a további intézkedésig folyamatosan el kell látni. Riasztóügyeletesek a házon belül ott tartózkodjanak, ahol a hatósági riasztószolgálat jelzéseit félreérthetetlenül meghallhatják.”
„A Szovjet kénytelen kiüríteni Besszarábiát és Bukovinát”
A Nemzeti Újság közölte a német távirati iroda híreit:
„A többnyire jólértesült Dienst aus Deutschland öt pontban foglalja össze a szovjet hadsereg elleni német hadműveletek eddigi lefolyását:”
„1. Az egész arcvonalon sikerült az ellenfelet meglepni.
2. A szovjet hadsereget már az első napokban súlyosan megverték.
Jóllehet részben elég heves volt az ellenállás, a szovjet csapatok nem tudták feltartóztatni a német mozdulatokat. A német csapatok az egész arcvonalon mindenütt áttörték a határállásokat és meglepetésszerűen mélyen előre törtek.
3. A német légierő elejétől kezdve igen súlyos vereségeket okozott a szovjet légierőnek és az egész arc vonalon, amely mintegy 2500 kilométernyi légvonalon húzódik, kiharcolta és biztosította a légi fölényt.
4. Miután Finnország a szovjet támadások következtében kénytelen volt a maga részéről is megkezdeni a védekező harcot a bolsevisták hadserege ellen, a finn arcvonalon is sikerrel
indult meg a harc.
5. A német veszteségek eddig rendkívül alacsonyak.”
„Mindebből kitűnik – jegyzi meg a Dienst aus Deutschland, hogy a szovjet hadsereg sehol sem mutatkozott még megközelítően sem egyenrangúnak a német hadsereggel. Már az első napok eredményei rendkívül nagy kezdeti sikerekre engednek következtetni, amelyek valószínűleg meghatározzák és eldöntik majd a hadjárat további lefolyását is. A lap különösen kiemeli, hogy ebben a hadjáratban mindkét oldalon milliós hadseregek küzdenek s ezzel kapcsolatban még a világháborús viszonylatban is megállapítható, hogy a történelem folyamán még sohasem harcoltak ekkora seregek egymás ellen.”
„Árdrágítók a bíróság előtt”
A Népszava beszámolója:
„Weinberger Káróly nagyváradi hentes megbízta Léhnárt Károlyt és Kiss Lászlót, hogy Hajdúbagoson vásároljanak a részére sertéseket. Léhnárt és Kiss 21 gazdától több sertést vásárolt, de a megengedett árnál többet fizetett.”
„Árdrágító visszaélés bűntette címén indítottak meg ellenük eljárást. Most tárgyalta a bűnügyet a. debreceni törvényszék uzsorabírósága. Nemcsak a vevők, hanem az eladók is a vádlottak padjára kerültek. A bíróság árdrágító visszaélés bűntettéért Weinberger Károlyt egyévi börtönre, Léhnárt Károlyt tízhónapi börtönre és Kiss Lászlót hathónapi börtönre ítélte. A 21 gazdálkodó árdrágító visszaélés vétségéért 50-300 pengőig terjedő pénzbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős.”
A nap legfontosabb híre: „Szovjet repülők bombázták Kassát és gépfegyverezték a Budapest felé haladó gyorsvonatot: hat halálos és több sebesült áldozata van a barbár támadásnak”
A Nemzeti Újság közölte az MTI jelentéseit:
„A Magyar Távirati Iroda jelenti: Csütörtökön déli 12 órakor a Kőrösmezőről Budapest felé haladó gyorsvonatot Tiszaborkut és Hahó között a nyílt pályán szovjet repülőgépek géppuskatűz alá vették. A támadásnak egy halottja és három sebesült áldozata van. 13 órakor Kassa ellen intézett a szovjet légierő támadást. Néhány épületet találat ért, amelynek öt halálos és több sebesült áldozata van.
Szovjet repülők 17 óra 30 perckor megismételték a támadást Kassa ellen, de a légvédelem elűzte őket, még mielőtt bombáikat ledobhatták volna.”
„A Magyar Távirati Iroda jelenti: Budapesten csütörtökön délután 4 óra 15 perckor légiriadó volt. Két szovjetgép közeledett a főváros felé, ezeket azonban a légvédelem visszatérésre kényszerítette.”
„Kassa, június 26.”
„A csütörtök délutáni légitámadást három szovjet repülőgép hajtotta végre, amelyek megtévesztő jelzéssel voltak ellátva. Mintegy nyolc bombát dobtak le. Az egyik bomba eltalálta a postaépületet és a távbeszélő központot használhatatlanná tette. Négy lakóház súlyosan megrongálódott. A már jelentett öt halálos áldozaton kívül még két polgári egyén holttestét találták meg. A lakosság mind a két légiriadó alatt nyugodtan viselkedett.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap