Kövesd a kábelt! Egy hírközlő vállalat a világ tetején
2022. július 21. 09:05
204 éve, 1818. július 21-én született Paul Julius Reuter, aki postagalamb-eregető tőzsdei hírszállítóból lett a napjainkban több milliárd dollárt érő brit hírügynökség alapítója és névadója. Cége akkor vált igazán híressé, amikor 1859-ben elsőként továbbította Londonba III. Napóleonnak az itáliai osztrák-francia háború kitörését előrevetítő beszédének szövegét.
Korábban
Israel Beer Josaphat néven, zsidó szülők gyermekeként jött a világra a németországi Kasselben. Tisztviselőként dolgozott nagybátyja göttingeni bankjában, amikor megismerkedett Carl Friedrich Gauss-szal, a kiváló matematikussal és fizikussal, aki akkoriban éppen az elektromos távíróval kísérletezett.
1845 októberében Londonba költözött, ahol már Julius Josaphat néven mutatkozott be, majd novemberben egy lutheránus templomban megkeresztelkedett, és felvette a Paul Julius Reuter nevet. Egy héttel később ugyanebben a templomban feleségül vette egy lutheránus lelkész lányát. Két év múlva visszatért német földre, és betársult egy berlini könyvesboltba, amely attól fogva a Reuter und Stargardt nevet viselte.
Politikai pamfleteket is publikált, ami felbőszítette a hatóságokat, ezért 1848-ban a forradalmi lázban égő Párizsba tette át működésének színhelyét. Hírlapi cikkekből készült kivonatokat és üzleti híreket kezdett fordítani német újságoknak, dolgozott a későbbi rivális francia Havas (később AFP) hírügynökségnek is.
1849-ban visszatért szülőhazájába, és a határ menti Aachenben bérelt lakást. Akkoriban itt értek véget a távíróvezetékek, ezért azon töprengett, miként tudna híreket továbbítani. Kézenfekvő megoldásként kínálkoztak a postagalambok, amelyek a korszak leggyorsabb hírvivőjének számítottak.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
1849-ben a részvényárfolyamok továbbítására állította fel postagalamb-szolgálatát Brüsszel és Aachen, a német és a francia-belga távíróvonalak végpontja között. Ekkor már folyamatban volt a távírókábelek lefektetése Nagy-Britannia és Európa között, ezért 1851-ben Londonba költözött, ahol a tőzsde közelében egy hivatalsegéddel létrehozta távirati ügynökségét. Irodája tőzsdei árajánlatokat továbbított Párizs és London között, a La Manche csatorna alján húzódó Calais-Dover telegráfkábelen keresztül. Cége jelmondatának a „Kövesd a kábelt!” választotta.
Rávette a Morning Advertisert, majd a London Timest és más angol újságokat, hogy közöljék az általa szállított híreket, hamarosan az egész brit sajtó az előfizetője lett. Cége akkor vált igazán híressé, amikor 1859-ben elsőként továbbította Londonba III. Napóleonnak az itáliai osztrák-francia háború kitörését előrevetítő beszédének szövegét.
1865-ben a Reuter's (a cégnevet már hosszú ideje aposztróf nélkül használják) jelentette elsőként Európának, hogy az Egyesült Államok elnöke, Abraham Lincoln merénylet áldozata lett. A hír tizenkét nap alatt jutott el az előfizetőkhöz, a Reuters munkatársai Írországnál feltartóztatták az érkező postahajót, és az értesülést telegráfon továbbították Londonba.
Üzleti vállalkozása ösztönzőleg hatott az európai kommunikációs hálózat fejlődésére, a tenger alatti kábelek lefektetése pedig lehetővé tette, hogy szolgáltatásait más földrészekre is kiterjessze. A század végére már csaknem minden jelentős térségben volt irodája, a Távol-Keleten csakúgy, mint Amerikában.
A Reuters legnagyobb vetélytársa a francia Havas és a német Wolff cég volt, de több évi ádáz versengés után 1870-ben békét kötöttek, és „felosztották a világot”. A három hírügynökség hosszú évekig egyeduralkodó volt a világ hírellátásában.
Reutert, aki 1857-ben felvette a brit állampolgárságot, 1871-ben emelte bárói rangra a szász-coburg-gothai herceg. A ranggal járó kiváltságokat később Angliában is elismerték. Az ügynökség alapítója 1878-ban, hatvankét éves korában vonult vissza, utóda Herbert nevű fia lett. Élete hátralévő részét pihenéssel töltötte, 1899. február 25-én érte a halál nizzai villájában. A Reuterst 2008-ban felvásárolta a csaknem száz országban jelenlévő Thomson információs vállalat, a Thomson Reuters vállalatóriás székhelye New Yorkban található.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2012/ősz](/iI3Es/label/.cut-640x400/616.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap