Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit
2024. december 3. 13:20 MTI
Az idei Magyarország 365 fotópályázatra hat kategóriában – természet, táj, építészet, kultúra, sport, életképek – lehetett pályázni egyedi képekkel vagy sorozatokkal.
A kiállítás december 8-ig látható a Városligetben (Kép forrása:A kiállítás december 8-ig látható a Városligetben (Kép forrása: Facebook / Magyarország 365) )
Korábban
A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki, és átadták a zsűri különdíját. Az első helyezettek és a különdíjas nettó 2 millió forintos, a második helyezettek 1 millió forintos, a harmadik helyezettek 500 ezer forintos díjazásban részesültek.
Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója a hétfő esti díjátadón elmondta: a 2019-ben útjára indított fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal bemutassák Magyarország büszkeségeit, és a magas színvonalú alkotásokon keresztül tovább fejlődjön a magyar vizuális kultúra.
Az idei megmérettetésen műkedvelő fotográfusok ugyanúgy indultak, mint professzionális alkotók, a pályázatra 43 ezer alkotás érkezett.
„Sikerült a fotó által bevonni honfitársainkat az alkotás folyamatába, ami már önmagában véve is teremtő erővel bír, függetlenül a díjaktól, a kiállítási lehetőségtől” – hangsúlyozta Baki Péter.
Az igazgató szerint a pályázat résztvevőinek – akik között megtalálható gimnazista, háziorvos vagy építész- művei összességében megteremtik azt az alapot, amely a hazai kortárs fotóművészetet alátámasztja. Ebben az évben a pályázat létrehozói már fotóalbum formájában is kiadták a beérkezett pályaművek válogatott összegzését, amely fontos kordokumentummá fog válni pár évtized múlva – hívta fel a figyelmet.
Díjátadó a Millenárison (Kép forrása: Facebook / Magyarország 365)
Kaiser Ottó, Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a pályázat zsűrielnöke elmondta: a pályázat történetében az idei a "legingergazdagabb, legszínesebb, legváltozatosabb" anyag, amely teljességében mutatja be Magyarországot. Kaiser Ottó az idei évet sűrűnek és sikeresnek nevezte: megjelent Magyarország Fotóalbuma és a Magyarország – az útikönyv című kiadvány, két kiállítást rendeztek a Városligetben, egész évben járták az országot egy ötven darab fotóból álló kamaratárlattal, valamint megkezdte működését a Magyarország 365 online galéria, ahol több száz képet lehet megtekinteni és megvásárolni.
Kaiser Ottó szerint a Magyarország 365 bizonyította, hogy helye és szerepe van a magyar fotográfiában. Hozzátette, hogy pályázatnak az indulása óta a jelszava a hazaszeretet. A pályázók egész évben fényképezik Magyarország természeti kincseit, történelmi épületeit, életképeit és így áll össze az a kép, amit szeretnénk felmutatni minden évben – mondta.
Az idei zsűri tagjai voltak Haris László fotóművész, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja; Szalontai Ábel Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára; Csörögi Dóra természet-, és táncfotográfus, Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, az év természetfotósa és a magyar természetfotó nagydíjasa; Kurucz Árpád sokszorosan díjazott és elismert fotográfus, a 2010-es Picture of the Year fődíjasa, valamint Rizsavi Tamás fotográfus, a 2021-es pályázat közönségdíjasa.
Természet kategóriában első helyezést ért el Daróczi Csaba Nyuszt a rengetegben című képével, második lett Makovics Kornél Át a sötét oldalra, míg harmadik helyen Radisics Milán végzett A mókus ugrik az istállóban című fotográfiájával.
A táj kategória győztese lett Somogyi Csaba Balatonfenyvesi viharvadászat című fotójával, második Szirányi István lett Dunai hajós című fotójával, harmadik pedig Ángyán Krisztián Megyeri híd – másképp című képével.
Az építészet kategóriában első helyén végzett Csudai Sándor Szabadság-szobor című felvételével, második lett Pfundt Tamás Pirulamis, harmadik pedig Kiskarándi Nánásy Ilona Irányok című képe.
Kultúra kategóriában első helyezett lett Török Máté Gryllus Vilmos című képével, második helyen Hullan Zsuzsa végzett Fények és árnyékok a színpadon című felvételével, míg harmadik lett Andrea Paolini Merlo Beauty of Diversity című fotográfiája.
A sport kategória győztese Balogh Dávid Víz és Ritmus sorozata, második Oládi Péter Szétadtuk a shotgunt! című sorozata, míg a harmadik helyen végzett Jani Martin Gól! című felvétele.
Életképek kategóriában Horváth Csaba Tamás lett az első Tűztáncosok című képével, második Simon Győző Hévíz ősszel, míg harmadik helyen végzett Holczer Tibor Indulásra várva című fotója. A zsűri különdíját Czimbal Gyula érdemelte ki Kortárs képzőművészeink című sorozatával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok 20:21
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50