Első ízben derült ki egy egyiptomi múmiáról, hogy egy várandós nő volt
2021. április 30. 10:58 MTI
Lengyel régészek Varsóban egy egyiptomi múmiát tanulmányoztak, és röntgenfelvételik kimutatták, hogy a korábban vélttel szemben nem papot, hanem egy várandós nőt mumifikáltak az ókorban.
Korábban
A tudósok csütörtöki közlése szerint ez az első alkalom, hogy méhében magzatot rejtő várandós nő ókori múmiáját sikerült azonosítani.
A lelet 1826-ban érkezett Varsóba, a koporsó felirata férfi papot említett Hor-Dzsehuti néven.
"Első meglepetésünk az volt, hogy nem találtunk péniszt, helyette melleket és hosszú hajat. Az igazi sokk akkor ért bennünket, amikor megpillantottuk az apró magzati lábakat és kezeket, és rájöttünk, hogy várandós kismamát találtunk" - mondta el Marzena Ozarek-Szilke régész-antropológus az AP-nek.
Becslésük szerint a nő 20-30 éves lehetett, a magzat koponyamérete alapján 26-28 hetes terhes, a magzat nemét még nem állapították meg.
A Varsói Múmiaprojekten (Warsaw Mummy Project) dolgozó tudósok éveken át vizsgálták a varsói Nemzeti Múzeum múmiáit, eredményeiket a Journal of Archaeological Science című szaklap friss szá mában tették közzé.
"Ez az eddigi legfontosabb felfedezésünk, tökéletes meglepetés, ami lehetővé teszi, hogy többet tudjunk meg a várandósság és szövődményei ókori kezeléséről" - magyarázta Wojciech Ejsmond, a Lengyel Tudományos Akadémia kutatója.
"Valamilyen ismeretlen okból balzsamozás közben nem távolították el a magzatot az elhunytból, ez teszi nagyon különlegessé a múmiát. Miénk a világ egyetlen olyan ismert múmiája, amelynek méhe magzatot rejt magában" - tette hozzá a szakember.
Komputertomográfia segítségével a kutatók elkészítették a múmia háromdimenziós mását, amelyen jól látható, hogy a nő hosszú, göndör haja a vállára és a mumifikált melleire omlik.
A tudósok szerint a balzsamozás kitűnő minősége arra utal, hogy a Kr. e. első század előtt végezhették el.
A kismama halálának oka nem ismeretes. A kutatók következő lépése, hogy vérvizsgálatokat végeznek szövetmintákon, hátha találnak betegségre vagy mérgekre utaló jeleket, amelyek alapján megállapíthatják, mi okozhatta a nő és magzata végzetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.