Da Vinci-másolatokból nyílt kiállítás a madridi Prado Múzeumban
2021. szeptember 30. 11:20 MTI
A reneszánsz géniusz legjobb tanítványainak munkáiból, köztük a leghíresebb Da Vinci-másolatokból nyílt kiállítás a múzeumban. A Leonardo és a Mona Lisa másolata című tárlat egyik szenzációja a Gioconda-portré, amelyet a mester műtermében egy diákja festett párhuzamosan az eredetivel.
Korábban
A Mona Lisa másolata a múzeum tulajdonában van alapítása óta, de csak 2012-es restaurálása közben derült ki, hogy nem utólag készült, mint azt korábban feltételezték, hanem festője élőben másolta Leonardo munkáját a mester felügyelete mellett.
Ana González, a Prado egyik kutatója szerint Da Vinci oktatási módszere volt, hogy diákjait másolással tanította, óriási műhelyének kapacitásait kihasználva rengeteg megrendelésének teljesítésébe vonta be tanítványait.
A madridi tárlat ezekbe a folyamatokba is bepillantást kíván nyújtani, köszönhetően annak a tíz évnyi kutatómunkának, amelyet a képtár közösen folytatott a párizsi Louvre múzeummal és a Sorbonne Egyetemmel, valamint a londoni Nemzeti Galériával.
A Gioconda-portré alkotójának nevét továbbra is homály fedi. Noha az elmúlt években több elmélet is napvilágot látott a festő kilétéről, egyelőre nem bizonyítható, hogy valójában melyik tanítvány készíthette.
A kutatók mindössze annyiban jutottak konszenzusra, hogy a mesterhez legközelebb állók egyike lehetett. Neki tulajdonítják a híres Salvator Mundi (Világmegváltó) című festmény másolatát is, amelyet négy hónapon át szintén megtekinthet a nagyközönség Madridban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap