Kommunista utópia a rajzasztalon: a meg nem épült Moszkva
2005. április 21. 10:58
Korábban
Könyvpalota, Hősi emlékmű, Védelmi Népbiztosság
1. Könyvpalota (I. Goloszov, P. Antonov, A. Zsuravlev, 1934) 2. Moszkva hősi védőinek emlékműve (L. Pavlov, 1942) 3. Védelmi Népbiztosság (L. Rudnyev, 1933) |
A Könyvpalota terve jól példázza a 30-as évek elejének ama elképzelését, mely a házakat "építészeti emlékműnek" tekintette. Erre utalnak az épület négyszögletes, nyúlánk sziluettjei, leegyszerűsített formái és a mindenütt megjelenő szobrok. A tervező, Goloszov, az 1920-as évek konstruktivista mozgalmának kiemelkedő alakja volt, de később nevet szerzett magának az új szovjet klasszicista stílusban is - indult pl. a Szovjetek Palotája és a Nehézipari Népbiztosság megépítésére szóló pályázatokon is. Stílusát a "szimbolikus romanticizmus" jelzővel illetik.
A második világháború közepén, 1942. októberében így írt a Lityeratura i iszkusztvo (Irodalom és művészet) című lap: "Végéhez közeledik a Nagy Honvédő Háború hőseinek állítandó emlékmű pályázata. Mintegy 90 moszkvai szobrász és építész küldött be pályaművet, de pályáztak Leningrádból, Kujbisevből, Szverdlovszkból, Taskentből és más szovjet városokból is." Hogy a jókora közérdeklődést kielégítsék, 1942 telén és 1943 tavaszán három kiállításon mutatták be a beérkezett terveket. A pályázati kiírásban szerepelt a "Moszkva hősi védőinek" emelt emlékmű is, melynek pontos helyét az alkotókra bízták. Pavlov, a képen látható terv készítője a Vörös térre kívánta helyezni az emlékművet, mely végül sohasem épült meg - hasonlóan a háttérben látható Szovjetpalotához.
Rudnyev épületei Moszkva látképének meghatározó elemei, ő vezette a Lenin-hegyen magasodó Moszkvai Állami Egyetem (1953) tervezőbizottságát is. Az 1930-as években több olyan épületet tervezett, melyek a Védelmi Népbiztosság alá tartoztak, köztük a Munkás-Paraszt Vöröshadsereg Frunze Katonai Akadémiáját (1932) és más hadügyi kormányhivatalokat. Az Arbatra tervezett Védelmi Népbiztosság épülete csak részben valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap