230 éves Moszkva első nyilvános színháza
2006. március 28. 13:30
1776. március 28-án adott engedélyt II. Katalin orosz cárnő, hogy Uruszov herceg moszkvai kormányzósági ügyész, a kor jeles művészetpártolója megalakítsa a moszkvai színház állandó operatársulatát.
Korábban
Petrovszkijtól a Nagy Színházig
Az előadásokat kezdetben Voroncov gróf Znamenkán álló házában tartották, majd 1780-ban átköltöztek a Petrovka sarkán (a mai színház helyén) emelt kőépületbe, az intézmény innen kapta a Petrovszkij Színház nevet. Ez volt az első állandó moszkvai színház, a társulat énekesei, muzsikusai a főúri palotákban, vidéki kastélyokban működő jobbágy színházakból, zenekarokból verbuválódtak, a táncosok pedig a moszkvai árvaházban 1773 óta működő olasz balettmester tehetséges tanítványai voltak. 1785-ben már külön opera- és balett-társulat működött 30 tagú zenekarral.
Az orosz nemzeti zene XIX. századi felvirágzása szorosan összefonódott a moszkvai Nagy Színházzal. Mérföldkő volt Glinka Ivan Szuszanyin (1842), Ruszlan és Ljudmila (1846), majd Dargomizsszkij Ruszalka (1859) című operájának színrevitele. Az 1860-70-es években olasz operatársulat is helyet kapott a teátrumban, ám az olaszmániát a század utolsó harmadában kiszorította a nemzeti zene: a Csajkovszkij-művek (Hattyúk tava, Jevgenyij Anyegin, Mazepa, Pikk dáma, Csipkerózsika stb.) bemutatása az 1870-90-es években, Muszorgszkij Borisz Godunovjának műsorra tűzése 1888-ban, majd Borogyin Igor hercegének premierje 1898-ban korszakos jelentőséggel bírtak. Mellettük helyet kaptak a nyugat-európai muzsika kiemelkedő alkotásai is a Verdi-művektől Gounod Faustjáig, Bizet Carmenjéig és Wagner Lohengrinjéig. Az akkori énekesek között ott találjuk Fjodor Saljapint, Leonyid Szobinovot, Antonyina Nyezsdanovát, a táncosok közt Gorszkij balettmester irányításával Gelcert, Fjodorovot, a karmesterek sorában Altanit, Sz. Rahmanyinovot, és A. Arendszet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap